|
Ganxsta Zolee karácsonyi fogása
Töltött padlizsán
Hozzávalók 4 személyre: 2 nagy padlizsán, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, fél kg paradicsom, 2 evőkanál olaj, 25 dkg darált hús, 1,5 mokkáskanál oregánó, 5 dkg tisztított mandula, 10 dkg reszelt ementáli sajt
Előkészítés: A padlizsánt kettévágjuk, kanállal kivájjuk a húsát úgy, hogy kevés peremet hagyunk. A kivájt húst apróra vágjuk, a fél padlizsánokkal együtt besózzuk, és legalább 30 percig állni hagyjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A paradicsom héját lehúzzuk (forró vízbe mártjuk), magjait eltávolítjuk, húsát felaprózzuk.
Elkészítés: Az olajat felforrósítjuk, és megpároljuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a darált húst, és morzsásra pirítjuk. A padlizsánhúst leöblítjük, és a darált húshoz keverjük. Hozzáadjuk a paradicsom egyharmadát, az oregánóval és sóval, borssal ízesítjük. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A fél padlizsánokat vízzel alaposan kiöblítjük, lecsepegtetjük, és megtöltjük a darált húsos keverékkel. Tetejét megszórjuk mandulával, és reszelt sajttal. Tűzálló tálba öntjük a maradék paradicsomot, és sóval, borssal megszórjuk. Ráültetjük a fél padlizsánokat, és a sütőben kb. 50 percig sütjük.
Mézes-csípős csirke szárnyak
Hozzávalók: 16 csirke szárny, 2 evőkanál erős paprikakrém, 2 evőkanál méz, 1,5 dl ketchup, só, 3 evőkanál olaj, 1 citrom leve
Elkészítés: A csirke szárnyakat megmossuk, megtisztítjuk. A paprikakrémet elkeverjük az olajjal, mézzel, ketchuppal, a citrom levével és reszelt héjával, csipet sót szórunk bele, majd ebbe a pácba beleforgatjuk a csirke szárnyakat, és egy éjszakán át hűtőben érleljük. Másnap lecsepegtetjük a felesleget, majd roston vagy serpenyőben megsütjük a szárnyakat.
Bejgli
Hozzávalók: 1 kg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg zsír, 60 dkg cukor, 1 dkg élesztő, 2 tojás, 2 dl tej, só, 40 dkg dió, 10 dkg mazsola, fél citrom, 4 dkg búzacsíra vagy zsemlemorzsa
Elkészítés: A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, zsírral és 8 dkg cukorral. Az élesztőt 2 dl langyos, cukros tejben felfuttatjuk, és a tésztához vegyítjük, hozzáadunk még egy tojást, késhegynyi sót. Az egészet jól összegyúrjuk, és hideg helyen néhány órán át pihentetjük. Utána 6 egyenlő részre osztjuk, és cipókba formáljuk, majd téglalap alakúra kinyújtjuk. Hármat mákos, hármat diós töltelékkel töltünk meg úgy, hogy a sűrű tölteléket lapos késsel egészen a tészta széléig kenjük, a keskenyebbik oldalon kb. 1 cm-t visszahajtunk a tésztából, és felsodorjuk. Gyengén kizsírozott tepsibe rakjuk a megtöltött bejgliket, tojással megkenve fél óráig meleg helyen tartjuk, ismét megkenjük, és ezúttal hideg helyre tesszük addig, amíg a tojás megszárad. Mérsékelten meleg sütőben, kb. 35-40 percig sütjük. Így szép márványos lesz. Máktöltelék: 26 dkg cukorból 2,5 dl vízzel szirupot főzünk, amellyel leforrázzuk a mákot, majd hozzákeverünk 5 dkg megtisztított mazsolát, kevés reszelt citromhéjat (esetleg 1-2 hámozott, reszelt almát, ettől lazább lesz a töltelék).
Diótöltelék: 22 dkg cukorból 2 dl vízzel szirupot főzünk, és az őrölt dióra öntjük. Hozzáadjuk a megtisztított mazsolát, reszelt citromhéjat, és 4 dkg zsemlemorzsát, vagy búzacsírát. |
jjanosne  |
Címkék: olajat felforrósítjuk, darált húst, padlizsánhúst leöblítjük, darált húshoz, paradicsom egyharmadát, darált húsos, |
|
|
|
|