Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Pisztráng Szalajka Módra
Hozzávalók:

4 pisztráng (egyenként , kb. 25 dkg),
só,
10 dkg füstölt szalonna,
1 közepes vöröshagyma,
3 zöldpaprika,
2 paradicsom,
1 kg burgonya,
1 evőkanál pirospaprika,
1 mokkáskanál őrölt bors,
1 dl fehérbor

Elkészítés:

A pisztrángot lepikkelyezzük, megmossuk, és besózva félretesszük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, lábasban kiolvasztjuk, majd a közben megtisztított, felaprított vöröshagymát megfuttatjuk rajta. A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomok szárát kimetsszük, húsukat 2 centis kockákra vágjuk. A hagymás alapra szórjuk, és 4-5 percig pároljuk. A burgonyát megtisztítjuk, vékonyra gyaluljuk, ahogyan a chipshez szokás. A lecsóhoz keverjük, megsózzuk, egy kevés pirospaprikával fűszerezzük, és egyenletesen tepsibe terítjük. Alufóliával lefedjük, majd sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) 45 percig pároljuk. A pisztrángokat a maradék pirospaprikával meg a borssal kívül-belül bedörzsöljük, a burgonyára fektetjük, és lefedve változatlan lánggal, 15 percig pároljuk. Ekkor a borral meglocsoljuk, és 10 percre visszatoljuk a sütőbe.
1vargaildyko 1vargaildyko
Címkék: paradicsomok szárát, hagymás alapra, burgonyát megtisztítjuk, chipshez szokás, lecsóhoz keverjük, kevés pirospaprikával,

Pisztráng Szalajka módra
Hozzávalók 4 pisztráng (egyenként , kb. 25 dkg), só, 10 dkg füstölt szalonna, 1 közepes vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 kg burgonya, 1 evőkanál pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt bors, 1 dl fehérbor A pisztrángot lepikkelyezzük, megmossuk, és besózva félretesszük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, lábasban kiolvasztjuk, majd a közben megtisztított, felaprított vöröshagymát megfuttatjuk rajta. A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomok szárát kimetsszük, húsukat 2 centis ...
klara50 klara50
Pisztráng Szalajka módra
Pisztráng Szalajka módra Hozzávalók 4 pisztráng (egyenként , kb. 25 dkg), só, 10 dkg füstölt szalonna, 1 közepes vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 kg burgonya, 1 evőkanál pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt bors, 1 dl fehérbor A pisztrángot lepikkelyezzük, megmossuk, és besózva félretesszük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, lábasban kiolvasztjuk, majd a közben megtisztított, felaprított vöröshagymát megfuttatjuk rajta. A paprikát kicsumázzuk, a ...
cilamami cilamami
pisztráng szalajka módra !
Hozzávalók: 4 pisztráng (kb. 1 kg) 1 dl Egri leányka só 10 dkg füstölt szalonna 1 közepes fej vöröshagyma 2-3 zöldpaprika 1-2 paradicsom 70 dkg burgonya 1 púpozott evőkanál édes-nemes paprika 1 mokkáskanál őrölt bors Elkészítési módja: . A pisztrángokat kibelezem, és kívül-belül gondosan megmosom. Besózom és félreteszem. . A füstölt szalonnát kis kockákra vágom. Tepsiben félig kiolvasztom, és a zsírjában ...
ibolya58 ibolya58
Süti ajánló
Kata szelet horvathnemagdi
Habos, rakott zsemle yaskane
Puncsbomba horvathnemagdi
Vendégváró sütemény vorosrozsa66
Mákos kocka horvathnemagdi
Túrós krémes horvathnemagdi
sajtos csiga ibolya58
Recept jjanosne
Epres-gesztenyés falatok recept jamborlulu
Kókuszgolyó bubszi
Szárnyas receptek
Rozmaringos csirkecombok veronika74
Csirkemell cserépedényben bubszi
Isaszegi töltött csirke petofihsandor
Tepsis csirke napsugar71
Zöldséges pulyka skorpiolilike
Sajttal töltött darálthúsos fészek bkisseva
Csirkemell narancsos márványsa bubszi
Egyben sült csirkemell mézes sárgabarackkal suzymama
Legényfogó leves klarika47
Töltött káposzta veronika74
Marhából készült ételek
Vacsora csata jjanosne
Nagy szakácskönyv bajuszpapi
marhahúsos leves ibolya58
Marhasült camembert sajttal, áfonyaszósszal, házi hasábburgo toth_beata
Fűszeres vaddisznó római tálba horvathnemagdi
Gy betűs receptek horvathnemagdi
Bolognai ragu recept baggesz20
Nagy emberek kedvenc étkei bulac57
Sólet bubszi
B receptek horvathnemagdi
Sertésből készült ételek
Rakott hús recept baggesz20
Bakonyi csirke bubszi
Görög lecsó mohini
Egri töltött vajastészta bubszi
K betűs receptek horvathnemagdi
(Moussaka oriental) bubszi
Tepsis húsos burgonya recept jamborlulu
Hagymás sült csülök gigi55
Alföldi csülökleves: ujjozsef
Strucctojás bkisseva
Halból készült ételek
Lazac kapormártásban recept jamborlulu
Révfalusi regős halászlé 1. bubszi
A tengeri só és a bőrünk ( érdemes elolvasni) pacsakute
Harcsa almás-mustáros szósszal aranyibarbara
Amur, busa roston bubszi
Pisztráng (tengeri hal) roston bubszi
Regős halászlé bubszi
Lazacfilé fokhagyma mártással recept kovacs_zsoka
Receptek horvathnemagdi
Halászlé /bográcsban/ tundihugi
Vad ételek
vörösboros szarvasragu.. ibolya58
Szarvasgerinc ribizli dzsemmel töltött körtével, burgonyakro jamborlulu
Hal a tortán jjanosne
Áfonyás sült szarvascomb mandu pacsakute
Gesztenyével töltött fácán taltos1
Fácán leves 6 személyre maroka
Rakott húsételek spanyolsky
vörösboros szarvasragu faciendum
szarvaspörkölt zsemlegombóccal faciendum
Almával töltött fácán 1vargaildyko
Spagetti ajánló
Mascarponés húsgombócok suzymama
Őszi receptek emoke93
Brokkolis tészta bulac57
Spaghetti alla carbonara kissmama
orsótészta grimilda
Babra megy a játék horvathnemagdi
Kapros, sajtos spagetti recept baggesz20
Bolognai zöldséges rétes recept baggesz20
Kínai zöldséges-csirkés tészta gigi55
Göngyölt hús olaszosan 1vargaildyko
Pizza receptek
Paradicsomos-füstölt kolbászos pizza recept boszorlany
Pizza prosciutto e funghi bubszi
Készítsünk igazi olasz pizzát otthon! suzymama
Asztalon sült pizza horvathnemagdi
Polentapizza avagy puliszka horvathnemagdi
Kifli horvathnemagdi
Kapros-túrós kiflik 1vargaildyko
Töltött pizza moncsika77
Pizzás csiga (kenyérlángos) veronika74
Tuti sikeres pizza margareta51
Hamburger receptek
Házi készítésű hamburger recept baggesz20
x nagyuska
Virslis kifli veronika74
Aztán mégis. horvathnemagdi
Csirkeburger recept jamborlulu
Főzz a Családodnak! sarkadykati
Házi hamburger recept gonda_katalin
Válassza a szóját! margoka59
Hamburger zsemle recept toth_beata
Óriás hamburger angyalka___
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU