Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Főtt marhahús citrommártással
Főtt marhahús citrommártással
Hozzávalók: 70 dkg marhafartő, 40 dkg vegyes leveszöldség, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 10 szem fekete bors, kis darabka szerecsendió-virág, 2 szem szegfűszeg, kis darabka babérlevél és citromhéj, fél citrom leve, 1 evőkanál liszt, 2 dkg vaj, 2 dl tejföl, 1 teáskanál só, csipet köménymag, ízlés szerint kevés cukor.
A lehártyázott, egészben hagyott húst beleteszem egy mély tűzálló tálba. Köré rakom az egészben hagyott, megtisztított zöldségeket, vöröshagymát, fokhagyma gerezdeket, a szegfűszeget, a babérlevelet és az összes többi fűszert. Aláöntök öt deci vizet és a tálat először folpack fóliával, majd a saját tetejével lezárom, és a mikrohullámú sütőbe tolom. A legerősebb fokozaton párolom körülbelül harminc percig. Félidőben a húst is, és a tálat is megfordítom. További húsz percig nem nyitom ki az edényt. Ezután a húst kiveszem és deszkán, jó éles késsel, rostjaira merőlegesen felszeletelem. A visszamaradt zöldséges levet turmixgépben pépesre zúzom. A vajat megolvasztom, és a tejföllel, meg a liszttel együtt hozzáadom a zöldséges péphez. Még egyszer összekeverem, majd a mártást ráöntöm a felszeletelt húsra, és öt percre visszateszem a mikrohullámú sütőbe. Közepes fokozaton párolom. Zsemlegombóccal vagy burgonyakrokettel kínálom.
bubszi bubszi
Címkék: mikrohullámú sütőbe, legerősebb fokozaton, húst kiveszem, visszamaradt zöldséges, vajat megolvasztom, liszttel együtt,

Busa, amúr receptek
halat kétujjnyi szeletekre vágjuk. Olajban, kevés vízben megpároljuk. Lisztet és gombát szórunk rá. Borssal, sóval, babérlevéllel fűszerezzük, és ráöntjük a bort is. Ha a hal és a gomba már megpuhult, rizskörettel tálaljuk. Busaszelet citrommártással Hozzávalók 4 személyre: 1 kg busa vegeta só bors Mártás: 2 ek vaj 2 ek liszt 4 dl hal- alaplé 1 tojássárgája 1 dl tejszín 2 citrom leve só ...
aprochef aprochef
Csuka citrommártással
Hozzávalók: (4 személyre) Citrommártás: 2 ek vaj 2 ek liszt 4 dl hal-alaplé 1 tojássárgája 1 dl tejszín 2 citrom leve só 2 kiskanál fehér bors Csuka: 1 kg csuka 5 dkg liszt 2 tojás 1 citrom 3 dl olaj 0,5 kg rizs Elkészítés: Citrommártás: A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet és a hal alaplét. Állandó kevergetés mellett 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a tejszínnel összekevert ...
klerierzsi klerierzsi
Csuka citrommártással
Hozzávalók: Citrommártás: 2 ek vaj 2 ek liszt 4 dl hal-alaplé 1 tojássárgája 1 dl tejszín 2 citrom leve só 2 kiskanál bors Citrommártás: A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet és a hal alaplét. Állandó kevergetés mellett 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a tejszínnel összekevert tojássárgáját, és citromlével, sóval, fehér-borssal ízesítjük. 1 kg csuka 5 dkg ...
tundihugi tundihugi
Csuka receptek
megforgatjuk, forró zsírban kisütjük. Mikor a káposzta puha, felét kiszedjük, beletesszük a sült haldarabokat, majd rá vissza a kiszedett káposztát. A tetejét meglocsoljuk tejföllel és a sütőben 15 percig sütjük. Csuka citrommártással Hozzávalók: (4 személyre) Citrommártás: 2 ek vaj 2 ek liszt 4 dl hal-alaplé 1 tojássárgája 1 dl tejszín 2 citrom leve só 2 kiskanál fehér bors Csuka: 1 kg csuka 5 ...
jozsef_olah_9843 jozsef_olah_9843
Darafelfújt
reszelt citromhéjjal simára keverjük, majd hozzáadjuk a közben langyosra hűlt darát. Végül lazán belekeverjük a 3 dkg cukorral felvert kemény tojáshabot. Kivajazott, lisztezett tűzálló tálba tesszük, és mérsékelt hőfokú sütőben megsütjük. Külön citrommártással kínáljuk. Citrommártás: Éles késsel a citrom héját levágjuk, és a 2-5 dl tejbe téve felforraljuk. Keverőtálba tesszük a 10 dkg cukrot, 2 dkg lisztet, 2 dkg vaníliás cukrot, egy egész tojást és a három tojássárgáját. Az anyagokat simára keverjük, ...
bubszi bubszi
Görög rizses cukkíni
Görög rizses cukkíni/padlizsán citrommártással Hozzávalók: 1 csésze rizs, 2 csésze víz, só, bors, 2 evőkanál olaj, 1 hagyma, 10 dkg mazsola, őrölt szegfűszeg, őrölt fahéj, 2-3 db cukkíni vagy padlizsán. A mártáshoz: 1/2 l joghurt, 3 tojás, 1 evőkanál kukoricakeményítő, só, 1 db citrom, ízlés szerint méz A megtisztított, megmosott rizst 2 evőkanál olajon megfuttatjuk, felöntjük forró vízzel, és ...
relisisi relisisi
Süti ajánló
Pikáns szendvicstorta yocoo
Barackos tiramisu tundihugi
Q-golyók recept kovacs_zsoka
Mandulás patkó sheidi
Amerikai krémes gereica
Bolognai muffin recept jamborlulu
Szilvalekváros kuglóf klerierzsi
Málnás-pezsgőkrémes muffin recept gonda_katalin
Áfonyás csokis keksz bordat
Kekszes-kókuszos klementinagidro
Szárnyas receptek
mai recept faciendum
Hogyan készítsük el a spárgát? agimami7
Spanyol csirkemáj bubszi
Kacsa gyümölccsel bubszi
Szalonnával tűzdelt pulykamell bulac57
Dee szendeszundi
Bazsalikomos oregános horvathnemagdi
mátrai borzas pecsenye ibolya58
Csirkemell őzgerincben sütve cipello
Füstölt csirkesaláta amylee6
Marhából készült ételek
Pácolt marhafelsál bubszi
negri fasirozott ibolya58
veronai makaroni ibolya58
K betűs receptek horvathnemagdi
Palacsinta torta spenóttal és bolognai raguval recept jamborlulu
Olasz paradicsomos tészta horvathnemagdi
Jollof bubszi
Debreceni tokány 4. bubszi
Lencse Sólet 1vargaildyko
Majorannás Marhasült 1vargaildyko
Sertésből készült ételek
Zelleres-mézes sertéscomb bajuszpapi
Tárkonyos receptek macoka65
brassói rakott káposzta ! ibolya58
Darált húsos-sajtos rántott szelet horvathnemagdi
Töltött káposzta sült oldalassal és puliszkával horvathnemagdi
4 különböző töltelékkel ellátott töltött húst. reifregina
K betűs receptek horvathnemagdi
Gazdag hidegtál martimarti
Receptek horvathnemagdi
Fészekrakás recept boszorlany
Halból készült ételek
Karácsonyi leves receptek zsigaiklara
Dorozsmai molnárponty bubszi
Kanadai zöldfűszeres lazac bubszi
Ízőrzők –Egerszalók̵ horvathnemagdi
Ropogós zöldségek nnpapszi
Regős halászlé bubszi
Francia halászlé bubszi
Filézett pisztráng egészben bubszi
Karácsonyi receptek yaskane
Pisztráng nyárson sütve jozsef_olah_9843
Vad ételek
Szarvasgombás őz vadrizzsel klerierzsi
Fácán vörösborban horvathnemagdi
Vadkacsa tejfölösen klerierzsi
Fácán rizzsel, bácskai módra bubszi
B betűs receptek horvathnemagdi
Ízőrzők – Csákvár – horvathnemagdi
Szarvasragu bulac57
Kukoricás szarvasragu recept jamborlulu
rapsic vadas ! ibolya58
Kisalföldi fácánleves bubszi
Spagetti ajánló
Tésztatál húsgolyókkal brozsika
FŐÉTEL AJÁNLAT a MAI NAPRA: 1vargaildyko
Sajtos csirkemell gesztenyefa
Modenai spagetti horvathnemagdi
Tepsis boognai penne brozsika
Finom falatok piroska0101
Ananászos kukoricás csirke recept jamborlulu
Mézes mustáros pulykatokány recept kovacs_zsoka
a tenger gyumolcsei sajtszozba sallaine
5 kedvenc menzás étel grimilda
Pizza receptek
Pizzás pancerotti recept gonda_katalin
Pizza del Sole recept jamborlulu
Töltött pizza horvathnemagdi
Egyszerű fánk horvathnemagdi
Pizza (tejfölös, sonkás-gombás horvathnemagdi
Pizzás csiga bubszi
Pizzás csiga horvathnemagdi
Mini-pizza jupiter21
Pizzás rúd tereza54
Lala kifli yaskane
Hamburger receptek
Válassza a szóját! margoka59
Gombás hamburger recept kovacs_zsoka
Viszlát, tartósító: mustár készítése házilag tinka1951
Hamburger zsemle, puffancs akiram45
Pljeskavica, csevap, mititei horvathnemagdi
Vegetáriánus hamburger moncsika77
Kevés munkával horvathnemagdi
Házi készítésű hamburger recept baggesz20
Gyors hamburger recept gonda_katalin
Házi hamburger veronika74
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU