|
Kecskeméti sertésborda
Hozzávalók: 80 dkg sertéskaraj, 4 db sárgabarack, 3 cl barackpálinka, 1 dl olaj, só, törött bors, 2 evőkanál liszt, 8 szelet szendvics kenyér, 10 dkg ementáli sajt, 1 dl olaj.
Elkészítése: A kicsontozott karajszeleteket kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, lisztbe mártjuk, és forró olajban megsütjük, majd 1-1 szelet kenyérre helyezzük. A maradék zsiradékon átsütjük a megfelezett sárgabarackokat, a húsokra tesszük. Erre egy vékony sajt szeletet tesszünk, majd forró sütőben, így együtt még 10 percig sütjük. Párolt rizzsel tálaljuk, meglocsoljuk a pálinkával a húst és meggyújtjuk.
Kecskeméti szelet
A sóval, borssal és mustárral ízesített szeleteket mindkét oldalán jól átsütjük. Kivesszük a vajból és ebben félbevágott magozott, friss vagy konzerv sárgabarackot átfuttatunk.
Fél dl barackpálinkát öntünk alá. Tálaláskor a barackokat a húsra tesszük, mártásával leöntjük.
Burgonyapürét adunk mellé.
kapunk. Közben 2 db tojássárgáját, 1/2 dl tejfölt, 1 kávéskanálnyi Húsz dkg párizsit vastagabb szeletekre vágunk, vigyázva, hogy a héja meg paradicsompürét, 10 dkg reszelt sajtot, sót, törött Keszthelyi Helikon falatok
borsot jól összedolgozunk, majd ezzel a krémmel megtöltjük a párizsi kosárkákat. Egy ne sérüljön. Ezzel együtt bő, forró zsírban megsütjük, így kis kosarakat edényt gyengén kivajazunk, belehelyezzük a töltött párizsit, és forró sütőben addig sütjük, amíg a krém meg nem olvad. Vajjal vékonyan megkent kenyérszeletekre, salátával tálaljuk.
Keszthelyi karfiol
Egy nagyobb fej karfiolt rózsáira szedünk, és gyengén sós vízben puhára főzzük. Ezután egy kisebb fej reszelt vöröshagymát zsírban megfonnyasztunk, majd eldolgozzuk egy tejben áztatott és kicsavart zsemlével, 1 dl tejföllel, a karfiollal és 1 tojással. Sóval, törött borssal ízesítjük, és kis pogácsákat formázunk belőle. Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába bundázzuk és bő, forró zsiradékban ropogósra sütjük.
Köretként, de tartármártással önálló étel- ként is tálalhatjuk.
Keszthelyi sonka
Középsűrűségű besamelt készítünk. Ha kihűlt, elkeverjük 2 db tojássárgájával, kevés rozmaringgal, sóval és a tojások kemény habjával. Egy tepsit megkenünk vajjal, kilisztezzük, és beleöntjük a besamelt, kisütjük. Közben személyenként 10 dkg sonkát finomra vágunk. Elkeverjük tejföllel, kevés finomra vágott petrezselyemmel. Mikor a lepény kisült, megkenjük ezzel a töltelékkel, megszórjuk reszelt sajttal. Néhány percre visszatesszük a sütőbe, hogy a tetején levő reszelt sajt kicsit ráolvadjon. Ezután kockára vágjuk, olvasztott vajjal vékonyan leöntjük, és tálaljuk. Teához vendégváró vacsorának megfelelő.
Kisalföldi fácánleves
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 6 dkg vaj, 8 dkg liszt, 2 tojássárgája, 1 dl tejszín, 20 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyemgyökér, 6 dkg vöröshagyma, fokhagyma, 10 dkg erdei gomba, 0,2 dkg törött bors, só, levesbetét.
Elkészítés: A kellően megtisztított fácánt hideg vízben feltesszük főni. A forrás után leöntjük róla a vizet, és újra hideg vízbe téve, sózva hozzáadjuk a törött borsot, és fedő alatt főzzük. A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, a gombát apróra vágjuk, és belerakjuk a levesbe. Amikor a fácán megpuhult, kivesszük a levesből, lefejtjük a csontról a húst, és darabokra vágva újra visszatesszük a levesbe. Egy másik edényben vajjal világos rántást készítünk, hozzáadjuk a reszelt vöröshagymát, amikor a hagyma megfonnyadt, egy pohár hideg vízzel feleresztjük, és jól elkeverjük. Az így elkészített rántást a levesbe tesszük. Mielőtt a levest tálba mernénk, belekeverjük a tejszínnel elkevert tojássárgáját. Az így elkészített levest különféle betétekkel tálaljuk. |
horvathnemagdi  |
Címkék: vékony sajt, húsra tesszük, krémmel megtöltjük, párizsi kosárkákat, töltött párizsit, tejben áztatott, |
|
|
|
|