Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Ízőrzők – Bajna –
Ízőrzők - Bajna - receptek

Déli hús
Hozzávalók: 50 dkg sertésoldalas, 50 dkg sertéscomb, 60 dkg tokaszalonna, 1 evőkanál só, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál őrölt fűszerpaprika. A körethez 50 dkg burgonya, só.
A húsokat nagyobb darabokra vágjuk, lábosba tesszük, meghintjük sóval, és felöntjük 3 dl vízzel. A vöröshagymát és a fokhagymát is durvára vágva beledobjuk. Ezt az egészet fedő alatt kb. 2,5 órát főzzük, majd fedő nélkül addig, míg szépen megpirulnak, megsülnek a húsok. Ezután újabb másfél deci vizet borítunk rá, őrölt paprikával fűszerezzük, és további öt percig forraljuk.
Köretként sós vízben főtt burgonyát, és salátát, vagy savanyúságot fogyaszthatunk hozzá.

Krumplis rétes
Hozzávalók: A tésztához: 2 marék finomliszt, fél marék rétesliszt, kb. fél liter savó, 5 evőkanál olvasztott sertészsír. A töltelékhez: 1 kg krumpli, só, másfél mokkáskanálnyi őrölt fekete bors, 2 tojás, 3 evőkanál tejföl.
A liszteket átszitáljuk, és a savót apránként adagolva összeállítjuk a tésztát. Alaposan kidolgozzuk, közben hozzáadunk egy evőkanálnyi olvasztott zsírt. Amikor már teljesen sima, három órát langyos helyen, letakarva pihentetjük a tésztát.
Közben elkészítjük a tölteléket. A krumplit megtisztítjuk, kockákra vágjuk, sós vízben puhára főzzük. Összenyomjuk, kihűtjük. Sóval, borssal ízesítjük, és összedolgozzuk 2 tojással és tejföllel.
A konyhaasztalt abrosszal leterítjük, megszórjuk liszttel, és ráhelyezzük a rétestésztát. A tetején szétkenünk két evőkanál sertészsírt, és először a széleit kicsit megnyújtjuk, hogy ne legyen vastag, majd folyamatosan a kézfejünkkel alányúlva húzzuk szét az asztalon a rétest. A szélét legombolyítjuk, és egyenletesen elszórjuk rajta a tölteléket. Kevés zsírral meglocsoljuk a tetejét. A tészta oldalait felhajtjuk, arra is rakunk a maradék krumpliból, majd a terítő segítségével egy rúdban feltekerjük.
Tányérral tepsi hosszúságúra vágjuk, és kizsírozott sütőformába tesszük. Előmelegített sütőben . 30 perc alatt készre sütjük.

Gyümölcsös pite
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, fél citrom héja, 1 kg alma, 12 dkg fahéjas-őrölt szegfűszeges kristálycukor, 20 dkg szilva, 15 dkg zsír, 2 dl tejföl, 3 tojás sárgája, 1 egész tojás, 12 dkg porcukor, 10 dkg darált dió.
Az almát megtisztítjuk, és lereszeljük.
Dagasztótálba öntjük a lisztet, a reszelt citromhéjat, és a sütőport elkeverjük benne. Hozzáadjuk a sertészsírt, a porcukrot, a tojásokat. Alaposan összedolgozzuk. Lisztezett gyúrótáblán 2/3 - 1/3 részre szétválasztjuk. A nagyobbikat tepsi nagyságúra kisodorjuk, és sodrófa segítségével a sütőforma aljába borítjuk. A tepsit nem kell kizsírozni, mert a tészta tartalmaz eleget. Szépen kézzel elegyengetjük a pite alját, majd rászórjuk elsőként a darált diót. A szilvát kimagozzuk, negyedekre vágjuk, és a tésztára tesszük.
Az almát a fahéjas-szegfűszeges cukorral összekeverjük, és belerakjuk a tepsibe. A kisebb tésztát is tepsi alakúra sodorjuk, és beborítjuk vele a pitét. Villával megszurkáljuk a tetejét, és előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Kihűtjük, és porcukorral meghintve kínáljuk.

Virsli kabátban
Hozzávalók: 1 dl tej, 1,5 dkg élesztő, csipetnyi cukor, 30 dkg liszt, 3 dkg vaj, só, 1 tojás, a tepsi kikenéséhez sertészsír, 30 dkg műbeles virsli, 10 dkg sajt.
A cukros, langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet a vajjal, ízlés szerint kevés sóval, és a megkelt élesztővel összedolgozzuk. Alaposan kigyúrjuk, és legalább negyed órát langyos helyen pihentetjük. Utána átgyúrjuk, kétfelé osztjuk, és a cipókat egyenként néhány milliméter vastagra kisodorjuk. A tojást felverjük, és átkenjük vele a tészta tetejét, hogy jobban ragadjon. Derelyevágóval hosszú, keskeny csíkokra vágjuk.
A virsliről a műbelet lehúzzuk, és mindegyiket hosszában négyfelé vágjuk. A sajtot hosszúkás hasábokra szeleteljük.
A tésztacsíkokat egyenként a virslire tekerjük úgy, hogy egymást kicsit fedje a borítás. Kikent tepsibe ritkásan tesszük, hogy ne süljenek össze. Tetejüket is átkenjük tojással, és mindegyikre egy szelet sajtot helyezünk.
Előmelegített sütőben készre sütjük.

Resztelt vaddisznómáj (vagy sertésmáj)
Hozzávalók: 1 kg máj, 3 fej vöröshagyma, 2 dl étolaj, 2 dl paradicsomlé, 2 teáskanál őrölt bors, 6 teáskanál majoránna.
A vöröshagymát durva kockákra vágjuk, és étolajon üvegesre pároljuk. Félretesszük, hogy lehűljön. Közben a májat vékony csíkokra vágjuk, és szűrőben többször vízzel átöblítjük, hogy minél inkább kiázzon belőle a vér. Lecsepegtetjük.
A hagymához keverjük a paradicsomlevet, a borsot, a majoránnát, majd felöntjük 1 deci vízzel. Felmelegítjük, hozzákeverjük a májat, és nagy lángon készre sütjük. Amennyiben szükséges, sütés közben a vizet még pótolhatjuk. Friss kenyérrel, főtt burgonyával, savanyúsággal fogyaszthatjuk.

Bajnai csípős bab bográcsban
Hozzávalók: (30 főre): 50 dkg házi füstölt szalonna, 1 fakanál sertészsír, 1,5 kg vöröshagyma, 2,5 kg száraz bab, 2 erős paprika, 5 babérlevél, fél liter lecsó, 3,5 kg marhalábszár, só, csípős fűszerpaprika, őrölt fekete bors, 1 fej fokhagyma, teáskanálnyi őrölt kömény, 1 evőkanál mustár, fél liter száraz vörösbor.
A babot előző nap beáztatjuk. Másnap külön főzőedényben 2 erős paprikával, és babérlevéllel ízesítve másfél órát főzzük.
A szalonnát kisebb kockákra vágjuk, és a bográcsban kevés zsíron megpirítjuk. A vöröshagymát nagyobb kockákra szeljük, és a kisült szalonnához keverjük. Üvegesre pároljuk.
A marhalábszár nagyobb hártyáit eltávolítjuk, és felkockázzuk. Átmossuk, és a bográcsba tesszük. Utána beleöntjük a lecsót, majd fűszerezzük sóval, erős őrölt paprikával, őrölt borssal- és köménnyel, mustárral, durvára vágott fokhagymával. Lassú tűzön . 3 órát főzzük.
Amikor már majdnem kész, felöntjük borral, átforraljuk, és beleborítjuk a puhára főtt babot. Negyed órát még főzzük, és kenyérrel kínáljuk.
horvathnemagdi horvathnemagdi
Címkék: krumplit megtisztítjuk, konyhaasztalt abrosszal, tetején szétkenünk, széleit kicsit, kézfejünkkel alányúlva, szélét legombolyítjuk,

2011. júli. 25. Dorka 3. szüle
liszttel sűrítjük. Visszatesszük, hogy rottyanjon egyet, és máris tálaljuk. Pirítós kenyérrel nagyon finom. Megpirítjuk a hagymát Hozzáadjuk a vizet, tejszínt és a sajtokat Pirítóssal tálaljuk A göngyölt húsokat nagyon szeretem, mert finomak, nagyon gyorsan elkészülnek, és rém mutatósak. Ráadásul ezerféleképpen megtölthetjük őket, érdemes sokféle variációt kipróbálni! Spenótos-juhtúrós göngyölt csirkemell Hozzávalók: 2 csirkemell filé ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
3 ízletes finomság csirkemellből
keményítő kivételével minden alapanyagot a serpenyőbe teszünk, és 2 dl vizet öntünk rá. A felére visszafőzzük, és kivesszük a citrom levelet. A keményítőt 2 kanál vízzel elkeverjük, a mártáshoz adjuk, és a pirított fenyőmagot is a szószhoz adjuk. A húsokat visszatesszük az edénybe, egyet rottyan, és lehet tálalni. Gyors paradicsomos csirkecurry Elkészítési idő: 35 perc Hozzávalók 4 személyre: 1 evőkanál kókuszzsír 3 lila színű újhagyma, vékony karikákra ...
tinka1951 tinka1951
3 ízletes nemzetközi étel csirkéből
sokáig csak vasárnap, és ünnepnap alkalmával fogyasztották, és bizony kitűnő egészségnek örvendtek. Ha étkezésünket szeretnénk kicsit megreformálni és egészségesebbé alakítani, érdemes húsfogyasztásunkat csökkenteni, és előnyben részesíteni a fehér húsokat, így például a csirkehúst is. Biohúsok Ha valóban jó minőségű húst szeretnénk venni, válasszunk biohúst, melynek minőségét igen szigorú előírások alapján szabályozzák. Az állat tartása alatt a tenyésztőknek figyelniük kell az állat ...
tinka1951 tinka1951
6 tepsiben sült vacsora
6 tepsiben sült vacsora Egy-egy fárasztó nap után általában már nem szívesen ácsorgunk a serpenyő mellett, hogy elkészítsünk egy meleg vacsorát. Akkor mi a megoldás: a tepsis sültek és rakott ételek. A legtöbbször krumplis ételeket készítünk tepsiben, de egyéb rakott kedvenceket is . Húsgolyókkal rakott karfiol Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol, 4,5 dl tejföl, 1 pohár főtt rizs, 40 dkg darált marhahús, hagyma, fokhagyma, őrölt bors, őrölt kömény, ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
A betűs receptek
2 kg savanyú káposzta (közte 16-20 db káposztalevél), 15 dkg rizs, 2 tojás, 1 evőkanál pirospaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 10 dkg zsír. 1 evőkanál szárított kapor, 5 dl tejföl, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors. Elkészítés: A húsokat alaposan letisztítjuk és megmossuk. A csülköt, a lábat, a szalonnabőrkét és a fület kuktába tesszük annyi sós vízben, amennyi ellepi. Puhára főzzük. Közben a maradék húst ledaráljuk, nyersen hozzáadjuk a többször váltott vízben megmosott és ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
A békebeli idők ezernyi jósága
keletkező gázoknak a helye. Ma már inkább ecetet, vagy a boltban kapható oltóanyagot használnak a sajt házi előállításához. Készíthető még joghurt édestejből, vagy kefír savanyútejből is. Húsok A régi falusi világban a húsokat sok esetben frissen vágva fogyasztották. Így jóval kevesebb volt a feleslegesen felhalmozódott élelmiszer. A tanyákon tartottak, a baromfik közül: tyúkokat, gyöngyösöket, libákat, pulykákat, galambokat, kacsákat. A nagyobb testű állatok közül ...
lenke1964 lenke1964
A fasírtok királynője
sóval, borssal, kakukkfűvel, fokhagymával, római köménnyel, a felaprított petrezselyemmel, a brandyvel és az olívaolajjal, jól összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a kockázott sonkát. A kacsacsontot kivesszük a sütőből, és lefejtjük a maradék húsokat (farhát, nyak, egyebek), és ezt is a masszához dolgozzuk. Baconnel kibélelünk egy formát, belesimítjuk a húsmasszát, visszahajtjuk rá a szalonnát. Baconbe bugyoláljuk a húsmasszát 180 fokos sütőben 50 percet sütjük. ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
A nyúlon túl? Nem! A nyúl az
tapsifülest? Talán ha nem lenne más választásunk, hogy fehér húshoz jussunk, akkor szívesebben ennénk? Ma már szinte megsokszorozódott azok száma, akik nem ehetnek bármit, érzékenyek erre vagy arra az alapanyagra, és vannak, akik kimondottan csak a fehér húsokat kedvelik, mert vigyáznak az alakjukra vagy az egészségükre. A nyúlhúst bátran ajánlom nekik is! A pörkölt, a gulyás, a paprika, a sertés, a csirke és a marha a megszokottak. Ki látott már nyúlgombócot menzán? Vagy rántott nyulas ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
Süti ajánló
Olcsó süti pacsakute
Pudingkrémes kocka csokis hab horvathnemagdi
Receptek horvathnemagdi
Kanadai sütőtök torta bubszi
Mennyei villámsüti koszegimarika
Sütemény-étel-ital-bolé recep jjanosne
csokis mézes lapok faciendum
duplán őszibarackos muffin ! ibolya58
Pozsonyi kocka bubszi
Konyakmeggyes moncsika77
Szárnyas receptek
Mustáros csirke krumplival horvathnemagdi
Mustáros-gombás csirkerizottó veronika74
Töltött disznóláb klara50
Rakott Csirkemell gabfe
Paradicsomos borsós csirkeragu horvathnemagdi
Spanyol csirkeleves veronika74
Mozzarellás húscipó bulac57
Csípősre pácolt csirkeszárny 1vargaildyko
Bugaci sápatag bulac57
Töltött cukkini kapormártással bubszi
Marhából készült ételek
Töltött gombás burgonya veronika74
Húsos bab Márton kedvére recept kovacs_zsoka
Sós főtt tészták kloppenburg
Vadas marhatokány 1vargaildyko
Bakonyi betyárleves vg999
EBÉD AJÁNLAT a MAI NAPRA: 1vargaildyko
Ricottával töltött hátszín veronika74
Mandulás borjúborda bubszi
Babos-mézes marhahús bubszi
Gulyás leves kabdeboklara
Sertésből készült ételek
Tarjaszeletek tejfölös sajttal, padlizsánnal recept toth_beata
Bakonyi húsgombóc horvathnemagdi
Erdélyi töltött káposzta máské bubszi
Szilvalekváros bejgli reifregina
Borsós brassói aprópecsenye recept baratha
Lencsekrémleves veronika74
Zöldséges fasírt veronika74
Sertéshústekercsek bulac57
Mexikói chilis bőrös sertéskaraj recept baggesz20
Sörben sült oldalas: ujjozsef
Halból készült ételek
Bagdadi ponty fokhagymás tejbe bubszi
Receptek horvathnemagdi
Parajos lazacszeletek recept baggesz20
Boszorkányszigeti batyus halás bubszi
Spárgás lazac brozsika
Lazacszelet grillezett zöldségekkel recept gonda_katalin
Ropogós zöldségek nnpapszi
Szalonnás harcsaszeletek bubszi
Ponty gombás-fűszeres mártássa zsigaiklara
Dunakömlődi halászlé 1. bubszi
Vad ételek
piSZTÁCIÁS FÁCÁNPÁSTÉTOM bubszi
vörösboros szarvasragu.... ibolya58
Gombás fogolypecsenye bubszi
Fácánleves újházi módra tundihugi
Fácán tejfölös mártással bubszi
Hal a tortán jjanosne
Áfonyás sült szarvascomb mandu pacsakute
B betűs receptek horvathnemagdi
szarvaspörkölt zsemlegombóccal faciendum
Vadkacsa tejfölösen klerierzsi
Spagetti ajánló
Gombás spagetti carbonara veronika74
Spenótos spagetti recept gonda_katalin
4 finom recept kellemetlen horvathnemagdi
Spagetti friss sajtmártással bulac57
Spagetti saláta recept gonda_katalin
Spagetti bolognai mártással 2. bubszi
olasz spagetti leves ibolya58
Bella mamma anna5971
Az olasz hentes tokánya recept jamborlulu
Mézes-mustáros csirke recept kovacs_zsoka
Pizza receptek
Ínyenc pizza veronika74
Magyaros rátét bubszi
x nagyuska
Pizza tészta veronika74
Kedvenc Pizza recept horvathnemagdi
Az olasz lakoma horvathnemagdi
Krumplis pizza bulac57
Gombás rátét bubszi
Görög pizza tundihugi
Milánói pizza recept baggesz20
Hamburger receptek
x nagyuska
Házi hamburger recept gonda_katalin
Házi hamburger veronika74
Hamburger zsemle, puffancs akiram45
Óriás hamburger angyalka___
Sajtos hamburger bubszi
Hamburger horvathnemagdi
Tócsni tejföllel recept baggesz20
Vegetáriánus hamburger moncsika77
Szalámis hamburger horvathnemagdi
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU