Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Recept
Felvidéki rakottas
A szokásos módon pörköltet és külön párolt tarhonyát készítünk. Ezután a pörköltet, a tarhonyát és kb. 10 dkg konzerv zöldborsót egy tűzálló edényben összekeverünk. Reszelt sajttal meghintjük és kb. 20 percig meleg sütőben sütjük.


Húsos-sajtos rakott kocka
Hozzávalók: 25 dkg nagykockatészta, 25 dkg darált (bármilyen fajta) sertéshús, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 tojás, 2 evőkanál paradicsompüré, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál Vegeta, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só; a tepsi kikenéséhez 2 evőkanál olaj és 2 evőkanál zsemlemorzsa.
A tésztát annak rendje-módja szerint megfőzöm. Közben az olajat felforrósítom, ráteszem a paradicsompürét, és egy-két percig kevergetve pirítom, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát, a darált húst és a Vegetát. Törött borssal fűszerezem, majd addig pirítom, amíg a hús minden darabkája megfehéredik. Ezután ráöntök egy deci vizet, és befedem. 10 percig párolom. Hagyom kihűlni. A már csak langyos húspépbe belekeverem a habosra felvert tojást. Egy megfelelő nagyságú tepsit olajjal kikenek, és zsemlemorzsával beszórom. Egy vékony réteg tésztát elterítek benne. Ezt meglocsolom kevés húsos mártással, és reszelt sajtot szórok rá. Erre ismét tészta kerül, és a rétegezést addig folytatom, amíg csak tart a hozzávalókból. A tetejére mártásnak és sajtnak kell kerülnie. A tepsit szorosan befedem, és az előmelegített forró sütőbe tolom. 25 percig sütöm közepes lángon, végül a fedőt levéve, világosra pirítom a tetejét. Kockákra vágva, salátával vagy savanyúsággal tálalom.
Elkészítési ideje: kb. 70 perc.
jjanosne jjanosne
Címkék: zúzott fokhagymát, darált húst, deci vizet, habosra felvert, megfelelő nagyságú, vékony réteg,

Egy igazi felvidéki étel: így készíts nyögőt (sztrapacskát)
Egy igazi felvidéki étel: így készíts nyögőt (sztrapacskát) nagymama módra! A nyögő egy igazi felvidéki étel, vicces és egyben furcsa nevét nagymamáink adták nekik, akik úgy vélték annyira jól lakunk belőle, hogy utána csak nyögünk. Magyarország más-más területein csak sztrapacska néven ismerik, míg a régies dolgok hívei között nyögőként él. Lássuk a receptet, hogy hogy készítették el nagymamáink ezt a “nyögős" ételt! Hozzávalók: 1 kg burgonya 2 ...
lebo lebo
F betűs recept
Felvidéki lucskos káposzta Hozzávalók: 2.5 kg fejes-káposzta, 60 dkg sertéshús (dagadó), 10 dkg zsír, 3 dkg cukor, 5 dkg só, 4 g őrölt bors, 2 babérlevél, 15 dkg liszt, 1 fej fokhagyma, 2 g köménymag A káposztát sóval, cukorral, köménymaggal, babérlevéllel és borssal, valamint a kisebb darabokra vágott húsokkal feltesszük főni, ha kész, berántjuk. (Rántást csak egyes vidékeken tesznek a lucskos káposztába, de a nélkül is jó.) Felvidéki pikáns gombócleves Hozzávalók 4 ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
F betűs recept
Felvidéki túrós 30 dkg liszttel kevert 1 cs. V.-sütőport összegyúrunk 10 dkg zsírral, 1 egész tojással, 15 dkg cukorral, és kevés tejjel, lágy, nyújtható tésztává. A tészta felét tepsibe téve, beborítjuk egyenletesen a következő töltelékkel: 5 tojás sárgáját, 10 dkg porcukorral habosra keverünk, hozzáadunk könnyedén keverve 1/2 kg áttört, lecsurgatott túrót, 6 dkg tisztított mazsolát, 1 kanál világos morzsát, és legvégül az 5 tojás keményre vert habját. A tészta másik felével a túrós ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
F betűs recept
teszünk egy kevés zsírt s a vékony szeletekre vágott hagymát, meghintjük a paprikával, beletesszük a húst, megsózzuk, majd kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Mielőtt megpuhul, hosszúra vágott burgonyát adunk hozzá, és együtt puhára főzzük. Felvidéki bableves Hozzávalók: 1 kisebb füstölt csülök, 50 dkg zöldbab vagy 30 dkg fejtett bab, 2 tojássárgája, 1 dl tejföl, 1 cs. petrezselyemzöld vagy kapor, zeller-zöld, ecet A csülköt puhára főzve, a csontról leszedve, bőrével együtt ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
Felvidéki zsiványpecsenye
Felvidéki zsiványpecsenye Hozzávalók: 4 szép szelet (20-25 dkg/db) csont nélküli sertéstarja 25 dkg juhtúró 3 nagyobbacska paradicsom 20 dkg trappista sajt vékonyra szelve őrölt fekete bors mustár só olaj Elkészítés: A hússzeleteket körben bevagdossuk, inas részeit szintén megmetéljük, majd gyengéden megveregetjük. Sózzuk, borsozzuk, mustározzuk, majd kedvenc teflonunkban hirtelen, nagy lángon ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
Pá-pá . . . Jó éjt Nektek! :-)
legelterjedtebb. Az alaprecept a legszegényesebb időket idézi, de a népi találékonyság mindig azzal egészítette ki, amihez éppen hozzá tudott jutni. Eredete Az eredete nem ismert. A ,,hlebcsánka" elnevezésből ítélve felvidéki eredetű étel lehet, szlovákul a szó ,,kenyérkét" jelent. Nagyon sok verziója létezik, így a svájci rösti, a svéd rarakor, az angolszász hash browns, vagy a magyar tócsi, tócsni, toksa (Észak-Magyarország), macok (Mátra), cicege, tócsi ...
sarkadykati sarkadykati
Rakott húsételek
a mártás kihűlt, hozzákeverjük a felvert tojást és a reszelt sajtot, majd a mártást rákenjük az almás húsra. Előmelegített, forró sütőben, de takaréklángon addig sütjük, amíg a hús megpuhul. Vajas zöldség vagy burgonyapüré a hozzá illő köret. Felvidéki rakottas A szokásos módon pörköltet és külön párolt tarhonyát készítünk. Ezután a pörköltet, a tarhonyát és kb. 10 dkg konzerv zöldborsót egy tűzálló edényben összekeverünk. Reszelt sajttal meghintjük és kb. 20 percig meleg sütőben ...
spanyolsky spanyolsky
Süti ajánló
Töltelékek palacsintához jupiter21
Sacher-torta tundihugi
Csokoládés rakott palacsinta ennmary
Kókusz-puszi bubszi
Meggyes fekete-erdei torta bulac57
Almás-mákos rakott tészta agnes1955
Vizesdió bubszi
Mákos kókuszos kocka klarika47
Vaníliás mézes szelet lantosneevi
nyami gzax
Szárnyas receptek
Baconos csirkemell sült burgonyával nanoka72
Gombás-fokhagymás csirkemell s bubszi
Parázson sült rozmaringos csir bubszi
Csirkés Cézár-saláta horvathnemagdi
Az igazi és legfinomabb horvathnemagdi
Almás-savanyú káposztás pulykaragu recept gonda_katalin
Cordon bleu csirkemell horvathnemagdi
Gesztenyével töltött pulyka 1. bubszi
Mogyorós csirke faciendum
H betűs receptek horvathnemagdi
Marhából készült ételek
Enchillada bubszi
Dudari káposztaleves bubszi
Isteni mártások, -sültekhez! grimilda
Gombával töltött fasírt rolá wegnerzs
Gulyás leves zsokanita
A méz és gyógyhatásai pacsakute
Rakott karfiol receptek yaskane
Gulyásleves recept toth_beata
Gulyásleves csipetkével reifregina
LENCSEgulyás bubszi
Sertésből készült ételek
Hal a tortán jjanosne
Tárkonyos raguleves kapros túrógombóccal kannalidia
Kínai ételek, kínai konyha: A majus55
Fokhagymás tejföllel sült... 1vargaildyko
Tepsis rizses hús bkisseva
Nagyon magyaros babgulyás csül klara50
x nagyuska
Székely sertéscsülök klara50
Zöldséges aprópecsenye recept jamborlulu
Krumplis vadas recept jamborlulu
Halból készült ételek
Tejszínes halgombócleves ujjozsef
Kaviár nyurga ponty ikrájából bubszi
Házi "szardínia" készítése bubszi
Krémajtos spenóttekercs anyu65
Rácponty II. rochlitzne
Halak rómaiban veronika74
Rakott ponty tepsiben klerierzsi
kolostori halgyuvecs ! ibolya58
Ünnepi hidegtál recept jamborlulu
Halászlé gombóccal yaskane
Vad ételek
Töltött káposzta bkisseva
Vadpástétom rakott makarónival bubszi
csirkeleves túrógaluskával ! ibolya58
Fácánleves reifregina
szarvaspörkölt zsemlegombóccal faciendum
Lazac görögös jellegű salátáva rochlitzne
Szarvasgulyás recept boszorlany
Hal a tortán jjanosne
Nyúlpörkölt margoka59
Vörösboros szarvaspörkölt áfonyával, erdei gombával és dödöl suzymama
Spagetti ajánló
Gombás-zöldborsós spagetti panka2006
A 4 legfinomabb tészta grimilda
Recept jjanosne
Bolognai spagetti horvathnemagdi
Sonkaragu kapribogyóval bubszi
Mustáros spagettikeverék bubszi
Gombás csirkeragu-spagettivel- edesangyal
Paradicsomos bolognai spagett bulac57
Carbonara veronika74
Recept Neked snbela44
Pizza receptek
Kombe horvathnemagdi
Csirkemájas-tepsis pizza horvathnemagdi
Pizza-tekercs horvathnemagdi
Töltött-pizza horvathnemagdi
Pizzás rakott bolognai horvathnemagdi
Pizzatészta recept yvett789
Török pizza (lachmacun) ildus0310
Önbizalom................. .... bajuszpapi
szénhidrát napra faciendum
Sós stangli 1vargaildyko
Hamburger receptek
Sajtburger veronika74
Hamburger bucu recept kovacs_zsoka
Hamburger horvathnemagdi
Házi hamburger recept gonda_katalin
Csirke hamburger banb
Hamburger buci recept boszorlany
Hamburger pulykahússal suzymama
Házi hamburger és hamburgerzsemle horvathnemagdi
Ma Apák Napja van! :) Vrábel Krisztina: Apák napi menü cipello
Szezámmag fejesnemagdi
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU