Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Delipecsenye recept
Hozzávalók:

40 dkg marhahús
30 dkg vöröshagyma
1 db zöldpaprika
1 db paradicsom
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl
1 dl fehérbor
1 dl húslé
0.5 dl konyak
50 dkg burgonya
6 dkg zsír
5 dkg vaj
1 dl étolaj
1 ízlés szerint só
1 ízlés szerint bors
1 ízlés szerint mustár

Elkészítés:

A hagymát kb. 1 cm-es kockára vágod és megfonnyasztod, 3 dkg zsíron. Ha kész, ráteszed a kockára vágott húst, megszórod kb. fél mokkáskanál borssal és addig sütöd, míg levet nem enged. Ekkor beleteszed a zöldpaprikát és a paradicsomot, ráöntöd a bort és kis lángon, fedő alatt, puhára főzöd. Főzés közben négyszer-ötször meg kell keverni, ha szükséges, feltölteni a húsléből, hogy a lé éppen csak ellepje a húst. Ha a hús már félig megpuhult, ráöntöd a konyakot és a maradék lét, majd így főzöd puhára. Ezután belekevered a tejfölt és a vékony szeletekre vágott fokhagymát, megsózod, két-három kávéskanál mustárral ízesíted és közepes tűzön, fedő nélkül addig párolod, amíg a leve sűrű masszává nem fogy. Sokszor kell keverni, a vége felé vigyázni kell, nehogy odaégjen. Tulajdonképpen, a keveréskor hallható sercegő sütési hangok jelzik, hogy elkészült. A krumplit kockára vágd és az összekevert, maradék zsírban, vajban, olajban süsd meg, enyhén pirosra. Szedd ki egy tűzálló tálba és öntsd le a húsos masszával. Elég nehéz étel, óvatosan kell enni, mert nagyon finom. Sok savanyúság kell hozzá, esetleg kenyér sem árt. Ha marad belőle, másnap, sütőben melegítve, még finomabb lesz.
gonda_katalin gonda_katalin
Címkék: krumplit kockára, tűzálló tálba, húsos masszával, tulajdonképpen, megfonnyasztod, paradicsomot,

(Slambuc)
dkg vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dkg pirospaprika, 2 dkg cseresznyepaprika, 30 dkg füstölt kolbász, 6 dl füstölt lé (vagy 2 db füstölt ízű leveskocka), 50 dkg burgonya, 10 dkg paradicsom, 10 dkg zöldpaprika, 1 csokor zellerlevél, só A kockára vágott füstölt szalonnát kevés zsíron kisütjük, beletesszük a tördelt csuszatésztát, és a szalonnazsíron megpirítjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, és a tésztával együtt egy kis ideig még tovább pirítjuk. Rászórjuk a pirospaprikát és a ...
bubszi bubszi
***JÉNAIBAN SÜLT BROKKOLI***&***nagyon***IMÁDOM***
Hozzávalók 2 főre 50 dkg brokkoli 20 dkg kockára vágott szalonna 1 nagy fej hagyma 1 ek.fűszerkeverék 1 tojás 1 nagy pohár tejföl 10 dkg sajt só bors zsemlemorzsa Elkészítés: A szalonnát zsírjára pirítjuk, majd hozzátesszük a nagyobb kockákra vágott hagymát, és pár perc alatt puhára pirítjuk az egészet. Közben kikeverjük a tejfölt ...
bubszi bubszi
***Tepsis képviselő süti***
Hozzávalók Tészta 20 dkg Rama 2,5 dl víz 15 dkg liszt 6 db tojás pici só Krém 5 dl tej 3-4 evőkanál cukor 2 cs főzős vaníliás pudingpor 25 dkg Rama Elkészítés 1.A tésztához 2,5 deci vizet a gázra helyezünk egy edényben, felolvasztunk benne 20 dkg Ramát, majd amikor felfő, belekeverünk fakanállal 15 dkg lisztet. Pár percig kevergetjük és addig főzzük, amíg a massza az edény falától el nem válik. Levesszük a tűzről, 1-2 percig ...
bubszi bubszi
*UPDATE* Bográcsgulyás
hagymákat összevágjuk, nem kell nagyon apróra, úgyis elfő, és zsíron megfonnyasztjuk, üvegesre pirítjuk. Rádobjuk a felvágott paradicsomot és paprikát, és egy kicsit együtt is hagyjuk őket rotyogni. Ezután pirospaprikát szórunk rá. Ezután mehet rá rögtön a kockára vágott hús, mert ha a pirospaprika túl sokáig pirul, akkor keserű lesz. Ha rajta van a hús, felengedjük vízzel, hogy ellepje, és beledobjuk a kockára vágott sárgarépát. Ízesítjük, sóval, köménymaggal. Ha a hús már majdnem kész, hozzáadjuk a ...
1vargaildyko 1vargaildyko
*UPDATE* Csirke bolognai...
sajt 1dkg Update1 Zéró Elkészítés: A tésztát sós forró vízben megfőzzük, közben a paradicsomot leforrázzuk, majd kockákra vágjuk. Az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát lepirítjuk a darált csirke mellel. Belehelyezzük a kockára vágott friss paradicsomot, 4-5 percig lassan forraljuk, beízesítjük a zöld fűszereinkkel, sóval, és egy pici zero cukorral és készre főzzük. A tésztát belekeverjük a szószba és reszelt sajttal tálaljuk. 1 adag ...
1vargaildyko 1vargaildyko
*UPDATE* Csirkepörkölt
szénhidrátcsökkentő lisztkeverék 10 dkg paradicsom 2 db nagy tojás csemege uborka fokhagyma, pirospaprika, só olaj kb. 120 ml víz A hagymát apróra vágjuk, olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, sót, apró kockára vágott paprikát, paradicsomot. Mikor jól összepirult rászórjuk a pirospaprikát. Beletesszük a csirkét, készre főzzük. Nokedlivel, savanyú uborkával tálaljuk. Tápanyagok 1 adagban Energia 610 ...
1vargaildyko 1vargaildyko
*UPDATE* Hortobágyi húsos palacsinta
vöröshagyma 5 dkg tv paprika 4 dkg szénhidrátcsökkentett liszt 3 dkg paradicsom fokhagyma pirospaprika só olaj 2 dl tejföl A hagymát apróra vágjuk, olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, sót, apró kockára vágott paprikát, paradicsomot. Mikor jól összepirult rászórjuk a pirospaprikát. Beletesszük a csirkét, készre főzzük. A csirkét kiszedjük, csontot kivesszük, bőrét levesszük, apró kockára vágjuk. A szaftot leszűrjük, tejföllel, liszttel ...
1vargaildyko 1vargaildyko
*UPDATE* Paradicsomos bruschetta fokhagymás petrezselymes
Paradicsomos bruschetta fokhagymás petrezselymes savósajttal Hozzávalók 1 főre: - 5 szelet szénhidrátcsökkentett sokmagvas kenyér kb. 10 dkg - 15 dkg fokhagymás petrezselymes sajt - 15 dkg paradicsom - 1 dl olívaolaj - só - bors - bazsalikom A paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, ízesítjük sóval, borssal, bazsalikommal, kevés olívaolajjal. A kenyérszeleteket meglocsoljuk olívaolajjal, megpirítjuk. A pirított ...
1vargaildyko 1vargaildyko
Süti ajánló
Meggyes pite bkisseva
Budapest tekercs bubszi
gesztenyés süti bozsanyinemanyi
Pompás szelet bkisseva
Kókuszos torta Marcsitól ez is veronika74
Finom süti recept piroska0101
Hókenyér veronika74
Gyors, egyszerű túrós süti bkisseva
Sütni megyek ...30 perceset :D bodaaniko
Csokis diókocka... aranyoslila
Szárnyas receptek
Sajttal,kolbásszal töltött horvathnemagdi
A császárné tyúk levese 1vargaildyko
Almás csirkefasírt bubszi
Almás csirkemell 2. bubszi
Sáfrányos csirkerizottó rochlitzne
Pulykagombóc tepsiben bubszi
Extra tyúkragu bubszi
Cukkínis csirkemell 1. bubszi
Édeni csirkemell rochlitzne
Szőlős csirkemell,római tálban veronika74
Marhából készült ételek
Sólet reifregina
Rakott finomság bubszi
Receptek horvathnemagdi
Debreceni tokány 4. bubszi
Göngyölt hús, túrós nokedlivel recept kovacs_zsoka
Csirke dióval (albán) bubszi
Mexikói bab darált hússal bubszi
Erdész pörkölt. bubszi
Omlett baratnu
Szabolcsi rakott felsál bubszi
Sertésből készült ételek
Hónapvégi egytál horvathnemagdi
Kínai gasztronómia2 szandra4
Svéd húsgolyók horvathnemagdi
Tárkonyos töltött paprika bubszi
Zöldséges sertéssült -cukorbet zsigaiklara
Ínyencmáj bubszi
ELŐÉTEL AJÁNLAT a MAI NAPRA: 1vargaildyko
Hússaláta kukoricával bubszi
Rakott sült hús zöldségekkel tnemarika
Erdélyi Rakott Káposzta 1vargaildyko
Halból készült ételek
Rántott ponty I. bubszi
Ponty-kocsonya. csibi52
Tárkonyos pulykaragu leves tinka1951
Sörben sült bajor ponty bubszi
Ponty lengyel mártással bubszi
Tejfölös gombás ponty bubszi
Harcsapaprikás rakott csuszáva szelidszeder
Dorozsmai pontypaprikás sajtos bubszi
Harcsa almás-mustáros szósszal aranyibarbara
Olajbogyó - együnk jót és jó horvathnemagdi
Vad ételek
PINCEPÖRKÖLT (recept gyűjtemény a netről) yaskane
Fácán gesztenyés almával horvathnemagdi
Szarvas zsemlegombóccal bulac57
Fácán fügével és szőlővel 1vargaildyko
Szarvaspörkölt burgonyagombóccal recept baggesz20
Nyúlpörkölt veronika74
Receptek jjanosne
Fácánleves berántva I. bubszi
PISZTÁCIÁS FÁCÁNPástétom bubszi
Fácán fügével és szőlővel rochlitzne
Spagetti ajánló
Zöldséges spagetti recept kovacs_zsoka
Bolognai húsos rakott spagetti recept baggesz20
Krémsajtos bolognai recept kovacs_zsoka
Fokhagymás spagetti veronika74
Spórolós spagettik: 3 recept tinka1951
Bolognai spagetti sütőben elkészítve recept gonda_katalin
LECSÓS libaMÁJ bubszi
Olaszos töltött csirke bubszi
A ketchupról és más paradicsom horvathnemagdi
FŐÉTEL AJÁNLAT a MAI NAPRA: 1vargaildyko
Pizza receptek
Pizzás perec recept kovacs_zsoka
Sütemények akiram45
Pizza horvathnemagdi
Pizza sonkával recept gonda_katalin
Hawai pizza házilag recept kovacs_zsoka
Zöldséges pizza bulac57
Mini-pizza horvathnemagdi
Sitty-sutty pizza horvathnemagdi
Szalámis pizza, paradicsomos alappal recept jamborlulu
Hagymás pizza bubszi
Hamburger receptek
Hamburger Puffancs recept boszorlany
Vegetáriánus hamburger moncsika77
Főzz a Családodnak! sarkadykati
Hamburger baratnu
Ázsiai hamburger klerierzsi
Házi hamburger veronika74
Házi hamburger recept jamborlulu
Sajtos hamburger recept kovacs_zsoka
Hamburger pulykahússal suzymama
Gombás hamburger recept kovacs_zsoka
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU