Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Könnyű rakott káposzta
Hozzávalók (6 személyre):

1,5 kg savanyú káposzta, 1,5 dl olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 50 dkg darált sertéshús, 1-1 kk. só, egész fekete bors, köménymag, majoránna és pirospaprika, 40 dkg árpagyöngy vagy barna rizs, 2 dl húsleves (lehet kockából is); a tálaláshoz: 3-4 dl tejföl.

A savanyú káposztát kissé átmossuk, kinyomkodjuk, rövidebb szálakra vagdossuk, majd félretesszük. Az olaj felét megforrósítjuk, s megfuttatjuk rajta a fölaprított vörös- és az apróra vágott fokhagymát. Rádobjuk a darált húst, rövid párolás után zsírjára sütjük. Hozzátesszük a sót, borsot, köménymagot és majoránnát, s ha a hús már megpuhult, a pirospaprikát is. Az árpagyöngyöt (gersli) 1-1,1 l sós vízben megfőzzük. Amikor kihűlt, összekeverjük a fűszeres hússal. Az olaj másik felét beleöntjük egy sütőedénybe, elterítjük rajta a káposzta felét, aztán sorban rárakjuk a gerslis húst. Tetején elosztjuk a maradék savanyú káposztát, meghintjük köménymaggal, majd ráöntjük a húslevest. Lefedjük, és a sütőben lassú tűzön mintegy 45-50 percig sütjük. Aki szereti, tejföllel gazdagíthatja.
bulac57 bulac57
Címkék: fűszeres hússal, olaj másik, káposzta felét, gerslis húst, maradék savanyú, sütőben lassú,

Csuka receptek
Mikor megsült, a halat ovális tálra tesszük, a léből pedig két tojássárgája és kis vaj hozzáadásával mártást készítünk, melyet a halra öntünk. Csuka káposztásan Anyagszükséglet 6 személyre: 2 kg-os csuka 1 kg savanyú káposzta 6 dkg liszt 1 dkg paprika 8 dkg zsír 10 dkg vöröshagyma 3 dl tejföl só. Elkészítés: A csukát kellően megtisztítjuk. Fejét, farkát levágjuk, törzsét 6 egyenlő darabra ...
aprochef aprochef
Egyszerű egytálételek kezdőknek
kihagynánk. A magyaros változatok bográcsban is kiválóak, így ha a normál adag főzésében már biztos vagy, hívd össze a barátaidat egy kerti partira. Híres magyar egytálételek Gulyásleves és a gulyásfélék, pörköltek, paprikások, töltött káposzta, töltike ( töltött szőlőlevél, vagy karalábélevél) töltött paprika, lecsó, korhelyleves és a káposztalevesek általában, sürű ragulevesek, rakott fogások. A legtöbbre áll, hogy nagyobb tételben érdemes készíteni, szerezzetek be egy 5 vagy 8 ...
tinka1951 tinka1951
Elsősegély a kamrából: a tészta
Elsősegély a kamrából: a tészta Mindannyian jól ismerjük azt a hó végi állapotot, amikor a családi költségvetés már a végét járja, és a kosztpénzből sem igazán érdemes két liter tejnél nagyobb bevásárlásokat tervezni. Ilyenkor jön jól egy alapos spejzmustra, illetve mindaz, amit a spejzban találunk. Az egyik legjobb és legtöbb formában feldolgozható jolly joker alapanyag a tészta. A spejzból való főzésnek persze alapfeltétele, hogy a kevéssé szűkös hóközi napokon olykor-olykor ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
Lúgosító étrend a hétvégére
köménymaggal. Tálaláskor szórj a tetejére apróra vágott petrezselyemzöldet. Brokkolifasírt salátával 600 g brokkoli 2-3 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma szerecsendió 20 g sárgarépa 20 g zeller 80 g fejes káposzta 80 g póréhagyma 120 g karalábé 80 g pritaminpaprika 120 g (retek-, hagyma-, lucerna-) csíra 40 g barnarizsliszt olaj, só A brokkolit sózott vízben főzd puhára. Törd pépesre, add hozzá a finomra vágott ...
grimilda grimilda
Menüajánlat
Mimi.hu -Kelbimbó
megtisztított, megmosott kelbimbó felét a forró vajon megforgatjuk, majd a levessel felengedjük, és puhára főzzük. Közben a maradék bimbókat lobogva forró enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. Teljes cikk >>> KELBIMBÓ Ez a miniatűr káposzta valószínűleg Belgiumból származik. Magas, félig fás száron nőnek a pici káposzták, a legjobb apró rügyek formájában leszedni, és rövid ideig főzni, hogy ropogósak maradjanak. Teljes cikk >>> kelbimbó vagy ...
panka2006 panka2006
Néhány csülkös recept....
Húsvéti sonkaleves Hozzávalók: 40 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja (esetleg füstölt csülök), 50 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé, kelkáposztacikk, gomba, vöröskáposzta), 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem zöld, 1 dl száraz vörös bor, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 evőkanál natúr reszelt torma, ...
cipello cipello
Süti ajánló
Rétes fonetika
Habos túrós linzer horvathnemagdi
Őszibarack recept jamborlulu
Nagymamám almás pitéje maroka
Almás pite 3. bubszi
Lúdláb kekszes változat recept toth_beata
Császárrétes bubszi
Mákos guba torta Kingus konyhájából tinka1951
Túrókrémes répásrolád bubszi
Mandulás Tejleves 1vargaildyko
Szárnyas receptek
B betűs receptek horvathnemagdi
Ötlet ebédre......... gaby13
Csirkemell sütve, másképp bubszi
Békefi Rita Eredeti recept. horvathnemagdi
Baconos-gombás csirketekercs, ropogós husi, krémes lágy sajt magdus60
Baconbe tekert csirkemell nnpapszi
pulykaMELL NARANCSMÁRTÁSBAN bubszi
Almás csirkemell 2. bubszi
Zöldséges csirkecsíkok recept gonda_katalin
Madridi leves bubszi
Marhából készült ételek
Ragus lasagne bubszi
Házi hamburger 2. recept kovacs_zsoka
Így készíts bolognai spagettit tinka1951
Csirkével tűzdelt vagdalt... bulac57
Ebédünk! betti055
Pogácsatésztába töltött hús! mrazmagdi
Gulyásleves bubszi
Borsos Tokány 1vargaildyko
Angol saláta receptje: ujjozsef
Gulyásleves I. bubszi
Sertésből készült ételek
B receptek horvathnemagdi
A Legjobb cigánypecsenye nanoka72
Sertéspaprikás recept baggesz20
Chilis tarja sült hagymával recept gonda_katalin
Rakott padlizsán bulac57
Káposztás csülök klara50
Dagadó fokhagymával tekerve horvathnemagdi
Chilis bab recept kovacs_zsoka
Sváb káposzta bubszi
Parajos húsgombócok tejfölben bubszi
Halból készült ételek
Bakonyi halgombóc-leves bubszi
Füstölt lazacos saláta 1vargaildyko
Görög harcsa 1vargaildyko
Halételek jozsef_olah_9843
Balatoni halászlé 2. bubszi
DÁNIA: Dán lazacos szendvics mamocska
Lazac valois módon bubszi
Kapros lazac gnocchival recept kovacs_zsoka
Pisztráng (tengeri hal) roston bubszi
Zöldséges-lazacos rizssaláta 1vargaildyko
Vad ételek
R betűs receptek horvathnemagdi
Ízőrzők – Magyaregregy horvathnemagdi
burgonyás ételek marti1951
fácán(pulyka)becsinált leves donaldduck
Szarvasragu bulac57
Nyúlpörkölt veronika74
kisalföldi fácánleves ! ibolya58
szarvaspörkölt zsemlegombóccal faciendum
Fácánleves bulac57
Karácsonyi ételek tomicica
Spagetti ajánló
Fokhagymás-paradicsomos spagetti recept gonda_katalin
Pirított tészta kakukkfűvel recept boszorlany
Cukkinis finomság tundihugi
Ma ez volt nálunk az ebéd..... szisszy83
Hamis bolognai spagetti. bubszi
Bolognai spagetti parmezánnal recept jamborlulu
Tűzdelt őzgerinc párolva 1vargaildyko
Saláta vacsora klementinagidro
Rakott padlizsán recept gonda_katalin
Fokhagymás-diós spagetti bubszi
Pizza receptek
Pizza sükösdiesen ujjozsef
Ízletes mértékletesség tavaszi horvathnemagdi
Csirkemájas-tepsis pizza horvathnemagdi
Zöldséges polenta pizza (gluténmentes) bkisseva
Húsvéti pizzatitok horvathnemagdi
Pizza mufin maroka
Törökös pizza horvathnemagdi
Töki pompos receptje-finom marika4528
Négy évszak pizza horvathnemagdi
Pizzás csiga horvathnemagdi
Hamburger receptek
Főzz a Családodnak! sarkadykati
Óriás hamburger angyalka___
Csirke hamburger cajun módra bubszi
Sajtos hamburger recept kovacs_zsoka
Aztán mégis. horvathnemagdi
x nagyuska
Hamburger zsemle recept toth_beata
Ázsiai hamburger klerierzsi
Hamburger bucu recept kovacs_zsoka
Hamburger Puffancs recept boszorlany
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU