Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Mészáros tokány
Hozzávalók:
60 dkg marhalábszár,
10 dkg füstölt szalonna,
1 nagy vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
1 csapott kiskanál só,
1-1 mokkáskanál őrölt fekete bors és őrölt kakukkfű ,
2 dl száraz fehérbor,
1 kiskanál paradicsompüré
, 1 csapott kiskanál liszt,
3 virsli.
Elkészíitése:
A húst a kisujjnyinál valamivel vékonyabb csíkokra vágjuk. A szalonnát
***álnyira metéljük, lábasban kiolvasztjuk, majd szűrőlapáttal a
töpörtyűt kiemeljük belőle. Zsírjában a megtisztított, finomra vágott
hagymát kissé megfonnyasztjuk, majd a húst rádobjuk és 2-3 percig
kevergetve pirítjuk. Akkor jó, ha körös-körül kifehéredik. Zúzott
fokhagymával ízesítve még 1 percig sütjük. Ezután megsózzuk, a borssal
meg a kakukkfűvel fűszerezzük. A fele bort és 1 deci vizet öntünk alá és
lefödve, kis lángon kb. 1 óra 20 perc alatt puhára pároljuk. Ha közben a
leve elfőne, egy kevés vízzel pótoljuk. Végül zsírjára sütjük, a
paradicsompürével ízesítjük. A liszttel meghintjük 1 percig pirítjuk, majd
a maradék borral és annyi kb. 1 deci vízzel engedjük föl, hogy 2-3
percnyi forralás után leve a pörkölthöz hasonló sűrűségű legyen. A virslit
meghámozzuk, karikákra vágjuk, a tokányhoz adjuk. Fölaprított
petrezselyemmel meghintett hagymás tört burgonya illik hozzá köretnek
tundihugi tundihugi
Címkék: liszttel meghintjük, maradék borral, pörkölthöz hasonló, tokányhoz adjuk, petrezselyemmel, megfonnyasztjuk,

Mészáros tokány
Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár (lehet nyak, comb, lapocka is), 10 dkg füstölt szalonna, 1 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 kk. só, 1-1 mk. őrölt fekete bors és kakukkfű, 2 dl száraz fehérbor, 1 kk. paradicsompüré, 1 kk. finomliszt, 3 virsli. A húst kisujjnyinál vékonyabb csíkokra vágjuk. A szalonnát gyufaszálnyira metéljük, zsírját lábasban kiolvasztjuk, majd szűrőlapáttal kiemeljük belőle a töpörtyűt. Zsírjában a megtisztított, finomra vágott hagymát kissé megfonnyasztjuk, a húst ...
bulac57 bulac57
Mészáros tokány
Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 10 dkg füstölt szalonna, 1 nagy vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 csapott kiskanál só, 1-1 mokkáskanál őrölt fekete bors és őrölt kakukkfű , 2 dl száraz fehérbor, 1 kiskanál paradicsompüré , 1 csapott kiskanál liszt, 3 virsli. Elkészíitése: A húst a kisujjnyinál valamivel vékonyabb csíkokra vágjuk. A szalonnát ***álnyira metéljük, lábasban ...
margoka59 margoka59
Mészáros tokány
Hozzávalók: 70 dkg marhahús, 15 dkg virsli, 8 dkg zsír, 15 dkg hagyma, 6 dkg füstölt szalonna, 4 dkg paradicsompüré, 1,5 dl fehérbor, 3 g törött bors, 1 g majoránna, 2 dk só, 2 db zöldpaprika. Elkészítése: A sima marhalapockát, negyed cm vastagságú, és 6 cm hosszú csíkokra összevágjuk, és jól megmossuk. A ceruzavastagságú metéltre összevágott szalonnát a zsírban átpirítjuk, majd a zsírt leszűrjük róla, és a szalonnát félretesszük. Az apróra vágott hagymát a zsírban sárgára pirítjuk, ...
bubszi bubszi
Mészáros tokány 2.
Hozzávalók 60 dkg marhalábszár, esetleg nyak (lehet comb vagy lapocka is, ám ezekkel kevésbé lesz szaftos a tokány), 10 dkg füstölt szalonna, 1 nagy vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 csapott kiskanál só. 1-1 mokkáskanál őrölt fekete bors és őrölt kakukkfű (majoránna is lehet), 2 dl száraz fehérbor, 1 kiskanál paradicsompüré, 1 csapott kiskanál liszt, 3 virsli A húst a kisujjnyinál valamivel vékonyabb csíkokra vágjuk. A szalonnát gyufaszálnyira metéljük, lábasban kiolvasztjuk, majd ...
bubszi bubszi
Receptek
Befejezéskor hozzáadjuk a lepirított szalonnacsíkokat. Tálaláskor finomra vágott zöldpetrezselyemmel hintjük meg. Köretei lehetnek: puliszka, tört burgonya, párolt rizs. Az erdélyi tokánnyal megegyező módon, de virslit is belepácolva készítjük a mészáros tokányt. Tálalás előtt a virslit karikára vágjuk, és kevés zsírban megpirítva keverjük a tokányhoz. Erdélyi tüdős hurka 1. Elkészítés: Megfőzök egy kilónyi májat, fél kiló hájat, valamint egy kilónyi tüdőt. Ezeket ledarálom, ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
Süti ajánló
A sárgabarack kisa622
Csokoládés banán bubszi
Nápolyi kocka bubszi
Dinnye katinkajuhasz
Rizsfelfújt (rizskoch) mikróba horvathnemagdi
Forró csoki recept koszegimarika
TARKA Muffin bubszi
Bounty házilag recept jamborlulu
túrógombóc faciendum
R betűs receptek horvathnemagdi
Szárnyas receptek
Brokkolival töltött csirkemell magdus60
Rakott zöldbab gesztenyefa
Gömöri gombócleves bulac57
Avocado-körtés csirkesaláta klara50
Sütőtök receptek szelli
Puchero bubszi
Zöldbabos húsgombóc: ujjozsef
Lecsó variánsok bubszi
A nap receptje sarkadykati
Afrikai receptek macoka65
Marhából készült ételek
Bográcsgulyás II. bubszi
Fóliában sült marhacomb horvathnemagdi
Padlizsán - Muszaka bubszi
Töltött padlizsánok macoka65
Prágai vagdalt pogácsa bubszi
Húsos saláta tampicói módra (M bubszi
dalmát fazék ibolya58
Erőleves recept gonda_katalin
Vaj, a tejtermékek királynője horvathnemagdi
Káposztás bableves klara50
Sertésből készült ételek
Csülökpörkölt tarhonyával recept boszorlany
Bográcsgulyás recept toth_beata
palacsinták előételnek bubszi
dömsödi májas hús ! ibolya58
Zöldséges töltött dagadó csalogany13
Tokaji pecsenye bubszi
húscsíkok mustáros mártásban faciendum
Cukkinivel tűzdelt szűzpecsenye suzymama
Rakott sült hús zöldségekkel tnemarika
házi szalámi faciendum
Halból készült ételek
Tejfölös-gombás ponty 1. bubszi
Csirkés szendvicstekercs bulac57
Tárkonyos pulykaragu leves tinka1951
Lazactartár zöldségekkel recept baggesz20
Sajtos rántott pontyszelet recept jamborlulu
kömlődi halászlé peterimajoridozsahe
Zsenge zöldségragu, avagy horvathnemagdi
Pisztráng fűszeres tejföllel bulac57
Citromfüves Halsaslik 1vargaildyko
Lazac egyszerűen 1955viki
Vad ételek
szarvaspörkölt zsemlegombóccal faciendum
Nagy emberek kedvenc étkei bulac57
Fácán savanyú káposztával rochlitzne
Vadkacsa forró gyümölccsel tundihugi
Nyúlpörkölt veronika74
Receptek jjanosne
Vörösboros szarvaspörkölt áfonyával, erdei gombával és dödöl suzymama
Fácánpaprikás bubszi
Római tálas receptek sarkadykati
Ízőrzők – Érsekcsanád horvathnemagdi
Spagetti ajánló
FŐÉTEL AJÁNLAT a MAI NAPRA: 1vargaildyko
Bolognai ragu recept baggesz20
Olasz ízek mesterfokon horvathnemagdi
Sült spagettisaláta bulac57
Tésztasaláta hallal recept gonda_katalin
Hentes Tokány margoka59
Pirított tészta kakukkfűvel recept boszorlany
Tejszínes gombás krém pirítósra zsokanita
Katca horvathnemagdi
Húsos carbonara makaróni recept jamborlulu
Pizza receptek
Lapos kenyér serpenyőben sütve... nanoka72
Fehér-pizza horvathnemagdi
Mexikói pizza recept gonda_katalin
Zöldséges polenta pizza (gluténmentes) bkisseva
3 villámgyors pizzarecept grimilda
Kapribogyó, bimbófűszer horvathnemagdi
Töltött pizza horvathnemagdi
Pizza fajták elkészítése anne74
Családunk kedvence sarkadykati
Főszerepben a hagyma! horvathnemagdi
Hamburger receptek
Tócsni tejföllel recept baggesz20
Nagytakarítás! - Energizáló juditmama
Házi hamburger salátával recept boszorlany
mustár készítése házilag irmus
A szója kloppenburg
Grillezett hamburgerpogácsa veronika74
Házi hamburger grimilda
Sajtburger veronika74
x nagyuska
Sajtos hamburger bubszi
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU