Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Sz betűs receptek
Szegedi halászlé 8. (Vizvári Mariska)

Három fej vereshagymát igen-igen apróra vágunk, egy nagy vaslábasba 2 liter vizet teszünk, bele a hagymát, 2 kiló halat, melyben harcsának, pontynak, kecsegének, tükörpontynak és egy darab toknak kell lennie, egy darabka halikrát, melyet előbb késsel lekapartunk a hártyájáról (ha élő halaink voltak, azoknak a vérét), két evőkanálnyi szegedi rózsapaprikát, sót ízlés szerint és a nyitott lángra tesszük. Ha a víz forrni kezd, a karikákkal befedjük a lángot, hogy lassan forrjon. E félórai lassú forrás után kész. Lehet apró csipetkét is belefőzni. Kanállal keverni főzés közben a halat nem szabad, bárhogyan készítsük is, csak a lábas fülénél fogva rázogatni a lábast. Máskülönben a hal szétmállik és tálaláskor szinte pépszerű lesz.

Szegedi halsaláta

Az öntethez: 30 g vöröshagyma, 2 csomó metélőhagyma (mindkettő nagyon finomra vágva), só, ecet, bors, 1 dl olaj, 5 g fűszerpaprika, 80 g Vitapricz.
Halsalátához: 700 g főtt hal, 200 g zöldpaprika, 100 g friss paradicsom, 2 db kemény tojás, saláta levelek.
Fenti anyagokból pikáns öntetet készítünk először, hadd érjenek össze az ízek. Azután a puhára főzött, és szálkátlanított halat kisebb darabokra aprítjuk fel, és lehűtjük. A zöldpaprikát kis kockákra vágjuk, és 2-3 percig kevés hallében főzzük. A paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk, kettévágva magjait kinyomkodjuk, és szintén kockára vágjuk. Ezután mindezt összekeverjük, ízlés szerint kevés citromlével ízesítjük, majd hűtőben néhány óráig pihentetjük. Kemény tojásszeletekkel és saláta levelekkel díszítjük.

Szegedi házi-szalámi

Elkészítése: 2 kg hízott marhahúst és 1 kg érett disznóhúst 3 mm kockákra vágok (nem darálom). Egy fej fokhagymát összezúzok, hozzáadok két marék sót, két kanál jófajta paprikát, késhegynyi szagos borsot. Jól összekeverve, hozzáadom a húshoz, és marhabélbe szorosan beletöltöm. A bél végét erősen elkötöm. Egy hétre teszem fel a füstre.

Szegedi lecsós szűzérmék

Hozzávalók: 30 dkg szűzpecsenye, 1 kg burgonya, 30 dkg zöldpaprika (lehet gyorsfagyasztott is), 2 paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika (lehet csípős is), olaj a sütéshez, törött fekete bors, só.
A burgonyát meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk, és tiszta konyharuhán leszárítjuk. Bő, forró olajban ropogós-pirosra sütjük, majd meleg helyre téve, tűzálló tálba öntjük. A szűzpecsenyét megmossuk, letörölgetjük, és vékony érmékre vágjuk. 1 evőkanál olajon átsütjük, és hozzátesszük a sült burgonyához. 1 fej vöröshagymát nagyon apróra vagdalunk, és az evőkanál olajjal elkevert húslében üvegesre fonnyasztjuk. Rádobjuk a kicsumázott és felszeletelt paprikát, jól megsózzuk (annyira, hogy nagyon sósnak érezzük), majd fedő alatt saját levében puhára pároljuk. Gyakori keverés közben hozzáadjuk a paradicsomot (lehéjazva és felszeletelve) és a pirospaprikát. Összeforraljuk, és ha már a lecsó megfőtt, hozzáadjuk a tisztított és szétzúzott fokhagymát, de már nem forraljuk. Ezt a sós lecsót ráöntjük a burgonyás húsra. Jó néhányszor alaposan átforgatjuk, hogy a sós szaft rácsurogjon a sült húsra és a burgonyára. Meghintjük törött borssal, és befedve a meleg sütőbe tesszük 10 percre. Közben a maradék fej hagymát megtisztítjuk, karikára vagdaljuk, és lisztben megforgatva, ropogósra sütjük a forró olajban. Tálaláskor a lecsós-húsos burgonyára szórjuk a hagymát, és salátával tálaljuk.

Szegedi marhagulyás 1.

Hozzávalók: 60 deka marhahús, 6 deka zsír, 5 deka vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, fél kiló burgonya, 15 deka vegyes zöldség, 6 deka liszt, 1 evőkanál lecsó, néhány szem köménymag, pirospaprika, só.
A vöröshagymát apróra vágva a zsírban megfonnyasztjuk, az egyenlő kockákra vágott húst megmosva rátesszük, megsózzuk, és fedő alatt pároljuk, míg a levét el-párologta. Ezután rátesszük a pirospaprikát, a köménymagot, az apró kockákra vágott vegyes zöldséget, majd mindig csak annyi vizet öntünk alá, hogy oda ne égjen, puhára pároljuk.
Ha a hús puha, 1 liter vízzel felengedjük, beletesszük a lecsót, a kockákra vágott burgonyát. Amikor jól forr, belefőzzük a 6 deka lisztből készült csipetkét.

Szegedi máj
Hozzávalók: 70 dkg sertésmáj, 1 hagyma, pirospaprika, 1 kanál liszt, 2 dl tejföl, zöldpaprika, paradicsom.
Elkészítése: A májat egészben hagymával, pirospaprikával, rövid lével sütőben, kis lángon, puhára pároljuk. Utána fölszeleteljük, levét pedig liszttel habart tejföllel dúsítjuk. Felforraljuk, és a májszeletekre öntjük. Karikára vágott zöldpaprikával és paradicsommal díszítjük. Apró galuskával tálaljuk.

Szegedi paprikás hal

Hozzávalók: 1 kg hal 20 dkg füstölt szalonna, 25 dkg zsír, 2 dl tejföl, pirospaprika, só.
Elkészítése: A halat megnyúzzuk, majd felszeleteljük, 2 cm szeletekre. Szalonnával megspékeljük, sózzuk, majd a paprikával bedörzsöljük. A szeleteket ezután a tepsiben már felolvasztott zsírba helyezzük, és a sütőben megsütjük.
Ha szép piros óvatosan kiszedjük, a levét pedig föleresztjük tejföllel. Tálaláskor jól megöntözzük az addig melegen tartott halat a lével.

Szegedi papucs

40 dkg lisztben morzsolj el 20 dkg zsírt. Tégy hozzá egy csipet sót, 2 evőkanál porcukrot, 2 dkg, cukros tejjel futtatott élesztőt, és gyúrd meg 2 dl tejföllel. Félórai pihentetés után nyújtsd ki dupla késfoknyira /. 2 - 3 mm / vágj belőle 6 - 8 cm átmérőjű kockákat. Tégy minden kockára egy késfoknyi szilvaízt, és hajtsd össze papucsformára. Hogy jobban ragadjon, meg lehet kenni egy kis tojás fehérjével a csücskét. Tepsibe téve jó tűznél süsd meg, és még melegen forgasd meg vaníliás cukorba.
horvathnemagdi horvathnemagdi
Címkék: karikákkal befedjük, lábas fülénél, puhára főzött, paradicsomot leforrázzuk, hétre teszem, burgonyát meghámozzuk,

Zöldparadicsom télire
megmosunk, azután uborkás üvegekbe töltjük. Ecetben ízlés szerint sót, kevés cukrot, borsot, koriandermagot főzünk, forrón ráöntjük a paradicsomra, keresztbe tett tormát teszünk a tetejére és lekötjük. Csak 6-8 hét múlva kezdjük használni. Forrás: Vizvári Mariska szakácskönyve ZÖLDPARADICSOM-LEKVÁR Hozzávalók: Kemény zöldparadicsom, kilónként 40-50 dkg kristálycukor, 1 dkg cukorral összedarált fűszerfélék (szegfűbors, szegfűszeg, fahéj), reszelt gyömbér vagy ...
menusgabor menusgabor
x
- korzistka gavrila /gabor/ [g... Na jol van kezdem,ket szelet hust szamitva szemelyenkent, ki klofoljuk, sozzuk, borsozzuk, en daralt komenyt is teszek rea. Veszunk egy labost, 50 gr olajat teszunk es mikor forro bele tesszuk a hus szeleteket, hirtelen sutjuk, amig mind ket fele szep rozsa zsin lessz akkor ki szedjuk es egy tannyera tesszuk, kozben harom hagymat egeszen vekony szeletekre vagunk,es bele tesszuk ugyanabba az olajba, jol meg uvegesitjuk ...
nagyuska nagyuska
Süti ajánló
Habos epres lepény bubszi
Adventi muffin szelidszeder
Tiramisu nyilas_nina
Hal a tortán jjanosne
Angelika szelet reifregina
Sport szelet lantosneevi
Kókuszos-mákos szelet - glutén és tejmentes bkisseva
Húsvéti csokoládétorta bubszi
Almás mákosguba sülve janna53
Pehelykönnyű túrós pite klarika47
Szárnyas receptek
Csirkecombok pityóka ágyon horvathnemagdi
Dijoni csirkemell 1vargaildyko
Gombás kacsaragu bubszi
madridi leves ! ibolya58
Illatos csirke bubszi
Parmezánnal töltött csirkemell nzsoka
Mogyorós csirkemetélt bubszi
TOKAJI csirkeLEVES SONKÁVAL bubszi
Sült csirke Madeira borral klara50
Tejfölös aprópecsenye ancus56
Marhából készült ételek
Paradicsomos húsgombóc recept jamborlulu
Éjféli borscs bubszi
Zöld borsos marhasteak bulac57
Libamell vadasan bubszi
marhanyelv körözöttel töltött bubszi
Sváb hentes marhatokánya rochlitzne
Húsos-májas rizstorta 1vargaildyko
Bolognai spagetti kovacsborbala
orosházi leves ! ibolya58
Sült libacomb bubszi
Sertésből készült ételek
Rakott cucc horvathnemagdi
Zalai szüreti pecsenye rochlitzne
Csikos tokány vicky0709
Stroganoff bélszín 1vargaildyko
Parmezános Májszeletek 1vargaildyko
Húsgombócos falatkák 1vargaildyko
Bácskai rizses hús recept baggesz20
mustár készítése házilag irmus
Szüret idején horvathnemagdi
Jászsági legényavató edesangyal
Halból készült ételek
Halételek jozsef_olah_9843
Dunakömlődi halászlé 2. bubszi
Szeretek hekkelni! fagorbolt
*UPDATE* Hagymakéregben sült 1vargaildyko
Al-dunai halászlé bubszi
Bajai halászlé 2. bubszi
Receptek horvathnemagdi
Receptek horvathnemagdi
Csőben sült tengeri süllő recept gonda_katalin
Fajszi halászlé (egyszerű módo bubszi
Vad ételek
Hal a tortán jjanosne
Fácán raguleves recept baggesz20
Szarvaspörkölt horvathnemagdi
Gombás szarvas-steak veronika74
Nyúlpörkölt veronika74
Szarvaspörkölt burgonyagombóccal recept baggesz20
Fácánleves berántva II. bubszi
Fácánragu krokettel recept toth_beata
Vacsoracsata-Barbi-Főétel veronika74
Itt van az ideje sarkadykati
Spagetti ajánló
Utazás a tokány körül..... szisszy83
Édes-savanyú bolognai rakott tészta recept jamborlulu
Spagetti mexikói mártással bubszi
Bolognai spagetti kovacsborbala
Tonhalas-fenyőmagos spagetti veronika74
Spenótos spagetti veronika74
Meleg előétel burgonyával és paprikával recept baggesz20
Carbonara, ahogy én készítem recept baggesz20
Stroganoff sertéstokány veronika74
Spagetti pulykaraguval veronika74
Pizza receptek
Tatu kifli suzymama
Töltött pizza klerierzsi
Mini padlizsán pizzák suzymama
szénhidrát napra faciendum
Pizza szósz házilag, ennél ízletesebbet éttermekben sem talá suzymama
Kipróbálom, hátha.... migova
Pizza del Sole recept jamborlulu
Pizza-szendvics bubszi
Pizza 2 horvathnemagdi
Rántott csirkecsíkok sarkadykati
Hamburger receptek
Hamburger pulykahússal suzymama
Gombás hamburger recept kovacs_zsoka
Sajtos hamburger bubszi
Hamburger zsemle vagikriszti
Csirke hamburger cajun módra klara50
Csirke hamburger banb
mustár készítése házilag irmus
Gyors hamburger recept gonda_katalin
Hamburger baratnu
Hawaii burger veronika74
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU