Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
“Ó, vaslábas, te guszta kis jószág!”
Csak az tudja, milyen jó, aki már próbálta. Aki pedig próbálta, soha többet nem akar majd másban főzni. A vaslábas az egyik legjobb dolog, ami a konyháddal történhet.

Elég volt egyszer megnézni a Julia Child-ról szóló filmet, és a moziból hazatérve máris azt próbáltuk kinyomozni gasztromán barátainkkal, hogy hol lehet vajon hozzájutni olyan igazi, nagy vaslábasra, amiben a film ikonikus étele, a boeuf bourgignon készült. Akkoriban, amikor a filmet vetítették - 8 évvel ezelőtt - még nehezen lehetett itthon vaslábast találni, így egy kicsit olyan volt a kapcsolatunk vele, mint egy plátói szerelem. Képeket nézegettünk, aztán külföldi utakon, amikor csak tehettük, szaküzleteket keresgéltünk, és ha találtunk, akkor élőben is kipróbáltuk, emelgettük, és megnéztük, milyen is pontosan. Egymásnak küldözgettük a fotókat, és még azzal a gondolattal is eljátszadoztunk, hogy mi lenne, ha hárman összeállnánk, és közösen rendelnénk egyet Franciaországból, amit aztán felváltva használnánk. A súlya miatt őrülten drága lett volna, és erre a közös akcióra végül nem is került sor, mert szerencsére nem sokkal később már itthon is elérhetővé váltak a nagyon drága, és a kevésbé drága vaslábasok.
Amikor aztán végre sikerült beszerezni, kiderült, hogy még annál is jobb, mint ahogy azt előtte gondoltuk. Olyan sokoldalúan használható, és annyira más a benne készült ételek minősége, hogy azóta egyértelműen az egyik legnagyobb becsben tartott konyhai eszközzé vált.
A vaslábasok titka

Az öntöttvas lábasok titka a vastag fal és a még a falnál is vastagabb talp. Ennek köszönhető ugyanis az, hogy az edény lassan melegszik fel, de a magas hőt jól bírja, egyenletesen osztja el és hosszú ideig meg is tartja. Lehet, hogy a hagyományos lábasban már pirul a hús, amikor itt még épp, hogy csak fehéredik, de bízzatok a vaslábasban, megéri. Felzárkózik, és ha egyszer felmelegedik, akkor onnantól kezdve nagyon sokáig tartja a hőt. Éppen ezért érdemes számolni azzal, hogy a lábas még a tűzhely elzárása után is annyira tartja a hőt, hogy az étel tovább fő benne. Ehhez ki kell ismerni a működését, de néhány használat után már rá lehet érezni, hogy nagyjából mikor kell elzárni, ahhoz, hogy a plusz főzési időt is beleszámítva elkészüljön az étel. (Még akár a hideg konyhapulton is percekig sistereg, rotyog.)



Bár a technológia fejlődésével a vaslábasok gyártása is modernizálódott, alapvetően ma is ugyanúgy készül, mint évszázadokkal ezelőtt. A jó minőség megőrzése érdekében a termékek az öntés után nem hűtőkamrában, hanem természetes módon, 24 órán keresztül hűlnek, így minimalizálják annak a kockázatát, hogy a vaslábas megrepedjen. Az edényeket a gyárban növényi olajjal kezelik, így azonnal használatba vehetőek. Az első használat előtt annyi csak a dolgunk, hogy kézmeleg vízzel leöblítjük és megszárítjuk, hogy az esetleges port és a felesleges olajat eltávolítsuk.

A tökéletesség olyan apróságoknak is köszönhető, mint a - szabad szemmel szinte észrevehetetlen - enyhe görbület az edény alján, amit azért terveztek így, mert pontosan tudták, hogy a hő hatására kiegyenesedik, így az edény tökéletesen felfekszik a tűzhely főzőfelületére. Hogy melyikre? Mindegyikre! A vaslábas ugyanis bírja a kerámialapot, a sütőt, szabad tűzet, parazsat, és a gáztűzhely lángját is, így bármilyen konyhában használható.
Végre valami, amit nem kell mosogatni!

Az öntöttvas edényeket tilos mosogatószerrel vagy mosogatógépben mosogatni. Erre a célra csak meleg vizet, és mosogatókefét szabad használni, majd vékonyan be is kell olajozni, hogy ne rozsdásodjon. Idővel képződik az edényen egy patina réteg, amit már nem kell állandóan újra olajozni, de addig sokat kell használni. Az, hogy szükség van-e az edény kiolajozására, a színéből is látszik: a megfelelő állapotban lévő edény színe fekete, a kiszáradt, zsiradéktól mentes edény viszont szürke. Az újraolajozást követően jó, ha az edényt rátesszük a meleg tűzhelyre vagy a sütőbe, hogy az olaj beivódjon az edény anyagába.



Főtt kagyló petrezselyemmel, fehérborral (Fotó: Profimedia, Alamy)

Az ételt tálalhatjuk közvetlenül az edényekből, de nem célszerű ételt tárolni bennük, ugyanis főleg a savas ételek (pl. paradicsom szószos egytálételek) pár óra alatt meglehetősen vasízűvé válnak. Szerencsére ez a probléma is megszűnik a patina megjelenésével.
Tipp: Érdemes időnként kolbászt sütni az edényben. A szokásosnál alacsonyabb hőfokon, hosszú ideig süssük a kolbászt. Ez a sütés-zsírozás általában elég ahhoz, hogy a vaslábasunk jó állapotban maradjon.

A masszív alkat komoly súllyal is jár: egy vaslábas 5-7 kg is lehet, ezért óvatosan kell bánni vele, mert ha leesik, és véletlenül eltörik, akkor körülötte-alatta minden más is törni fog.
Mit főzzünk a vaslábasban?

Különösen ajánlják az öntöttvas edények használatát a vegetáriánusoknak és vérszegényeknek is - egyfelől a zöldséges ételek is ropogósabbak, vitamindúsabbak maradnak benne, másfelől pedig a húsmentes étkezés miatt kimaradó vastartalom így megoldott lesz.

Készülhet benne rizottó, finomak a vaslábasban készült levesek is, lehet bennük süteményt és kenyeret is sütni, de mégis, a húsételeknél válik egyértelművé a tökéletessége. Egész kacsa, konfitált húsok és a különféle raguk és egytálételek is a vaslábasban lesznek a legfinomabbak. Elég csak Julia Child boeuf bourgignon-jára gondolni, vagy kipróbálni egyszer, hogy milyen a vaslábasban főtt sólet. A vastag vas tökéletesen felveszi a hőt, így az étel pont megfelelően tud megpörkölődni. Ott lehet hagyni, kicsit el lehet felejteni, nehezen ég oda benne bármi. A végeredmény pedig szaftosabb, finomabb, “kerekebb" - tényleg csak az tudja, aki próbálta már.



Burgundi marharagu - Julia Child módra

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg marhalábszár
1 üveg száraz vörösbor
2 babérlevél
0,5 evőkanál friss kakukkfű
3-4 szem fekete bors
50 dkg sárgarépa
2 fehérrépagyökér
1 kis fej zeller
40 dkg csiperkegomba
10 dkg füstölt szalonna
3-4 fej vöröshagyma / salotta hagyma
4 gerezd fokhagyma
2 dl marhaalaplé
3 evőkanál vaj
10-15 db gyöngyhagyma (ecetes)
4 evőkanál paradicsompüré
2 púpozott evőkanál liszt
só, frissen őrölt bors, cukor

Felkockázzuk a szalonnát és félig kisütjük a zsírját, rádobjuk a kockákra vágott hagymát és üvegesre sütjük. A marhát is feldaraboljuk, 3 centis kockákra, majd vajon megpirítjuk, de épp csak annyira, hogy vékony kérget kapjon. Utána rádobjuk a feldarabolt zöldségeket, kivéve a gyöngyhagymát és a gombát. Felöntjük az alaplével és a borral, borsozzuk, fűszerezzük, és rátesszük a paradicsompürét és a fokhagymát is. Majd egy óra hosszára 120 fokos sütőbe tesszük, egy óra elteltével sózzuk, borsozzuk, megrázogatjuk, majd visszatesszük, újabb egy órára. Az utolsó fél órára már beledobjuk a hagymát és a gombát is, és azokkal főzzük készre. Összesen 2,5 órát sütjük.
forrás:.nlcafe.hu
anna4459 anna4459
Címkék: film ikonikus, boeuf bourgignon, filmet vetítették, kicsit olyan, kapcsolatunk vele, plátói szerelem,

3 könnyű, karcsúsító leves
3 könnyű, karcsúsító leves A leves az egyik legjobb fogás lehet, ha fogyókúrázol. Kellő mennyiségű folyadékkal lát el, a benne lévő összetevők pedig táplálnak és energiát adnak. Fogyókúra ideje alatt is fogyasztható recepteket ajánlunk most! Pikáns tárkonyos halleves Hozzávalók: citromlé őrölt bors só 50 g hasábra vágott petrezselyemgyökér 50 g hasábra vágott sárgarépa 50 g zöldborsó 50 g burgonya 1 mokkáskanál olaj 20 ...
grimilda grimilda
3 alacsony kalóriájú mártás tésztákhoz -fogyókúrázóknak is!
Hagyjuk el a tejszínt és a sajtot! Ha valami gyors ételt kell készítenünk, az egyik legjobb megoldást a tészták adják. Míg a forró vízben megfőzzük őket, készíthetünk egy mártást hozzájuk. És tévedés, hogy hizlalnának! Akkor legalábbis nem, ha a mártást, amit hozzá szervírozunk, csupa egészséges, alacsony kalóriájú alapanyaggal készítjük el. A zsírdús tejszín és sajt helyett bőven találunk mást is dúsításra, így például a zab- és rizskrémeket, de a paradicsomszósz is jó választás ...
tinka1951 tinka1951
4 tuti recept, ha fáj a fogad!
egészséges. A vészhelyzetben csak némi kreativitásra van szükség. Erre a problémára igyekszünk tippeket adni következő receptjeinkkel, melyekkel nemcsak egészségedre, de a tejbegrízt és a krumplipürét már megunt ízlelőbimbóidra is gondolunk. A legjobb megoldás: krémlevesek Mogyorós burgonyakrémleves Hozzávalók: fél kg burgonya fél szál póréhagyma 1 liter húsleves egy marék sótlan földimogyoró 1 dl tejszín só, bors, ...
horvathnemagdi horvathnemagdi
42 nap alatt megöli a rákos sejteket
burgonyahéjtea, hidegen (nem hűtve!), kortyonként fogyasztva. Elkészítése: egy maréknyi tiszta burgonyahéjat fél liter vízben 2-4 percen át főzzünk. Ma nem ízlik, akkor nem kell! Májrák esetén hasznos a májtájon alkalmazott kelkáposzta-pakolás (a külső levelek a legjobbak) és az orbáncfűolajos (olívaolajban oldani kell a tömény orbánclfűolajat, fele-fele arányban) bedörzsölés. GYOMORRÁKNÁL: egy csésze lehérüröm, vagy ezerjófűtea naponta. Egy csipetet csak 3-4 másodpercig kell forró vízben ...
sanci81 sanci81
5 kenyérrecept
Az 5 legjobb otthon is elkészíthető kenyérrecept Az egyik legalapvetőbb táplálékunk a kenyér. Tele van energiával, amire nagy szükségünk van egy nehéz nap reggelén. Ha nem bízol a boltban vásárolt kenyerek tápanyagértékében, te is süthetsz otthon! Próbáld ki az alábbi 5 receptet, csak majd győzd abbahagyni az evést! Sajtos barna kenyér Hozzávalók: 10 dkg Graham-liszt, 1 kg liszt, 5 dkg élesztő, 10 dkg búzacsíra, 3 evőkanál méz, 3 dl tej, 1 dl víz, 1,5 dkg só, 10 dkg ...
tinka1951 tinka1951
Süti ajánló
Kókuszos-ananászos rizsfelfújt yaskane
Boszorkánypogácsa bubszi
Nigella csokitortája fogmoni
Csokoládés kuglóf bubszi
Lambada szelet 2. bubszi
Lekváros-kakaós kavart horvathnemagdi
Kekszes-almás sütés nélkül lantosneevi
Házi narancsos-mákos muffin recept kovacs_zsoka
Tepsis almás süti egyszerűen 1vargaildyko
Szárnyas receptek
Tepsis csirkemell szeletek recept boszorlany
FŐÉTEL AJÁNLAT a MAI NAPRA: 1vargaildyko
Háromsajtos csirkemell horvathnemagdi
Szalonnás pulykaragu recept toth_beata
Tárkonyos ragu klerierzsi
Rokfortos csirkemell recept toth_beata
Currys-húsos sült rizs recept gonda_katalin
Spenótos feta sajtos rakott csirkemell recept kovacs_zsoka
Tejfölös kakasgulyás klerierzsi
Töltött dagadó Cseh módra kissmama
Marhából készült ételek
Bajor rostélyos 1. csibi52
Balkáni sült kolbász. bubszi
Receptek horvathnemagdi
Káposztaleves lenke1964
Vargányás Babgulyás recept jamborlulu
Bográcsos egytál ételek horvathnemagdi
Bajor ragu bubszi
Örmény toros leves bubszi
Erdélyi rakott káposzta bubszi
Sertésből készült ételek
Gyuvecs bubszi
Kolozsvári húsos béles bubszi
Kőszegi töltött felsál bubszi
Vadas mártás sertéshússal horvathnemagdi
Nyári töltött káposzta jupiter21
Gesztenyével töltött puly zsokanita
Egyszerű egytálételek kezdőknek tinka1951
Néhány csülkös recept.... cipello
Mediterrán szűz bubszi
Füstölt csülök hagyma ágyban klara50
Halból készült ételek
Boszorkányszigeti batyus halás bubszi
Levesek. ilse
Töltött hal vörösboros sonkás bubszi
Hal római tálban horvathnemagdi
Karácsonyi pisztráng 2. bubszi
Révfalusi regős halászlé 1. bubszi
Sz betűs receptek horvathnemagdi
Marinált lazac bubszi
K betűs receptek horvathnemagdi
Rostonsült ponty fűszeres vajj bubszi
Vad ételek
rapsic vadas ! ibolya58
Rakott húsételek spanyolsky
Tűzdelt őzgerinc ... szelidszeder
Áfonya, a csodabogyó horvathnemagdi
Lapcsánka erdész módra bubszi
Kukoricás szarvasragu recept jamborlulu
Vadkacsa forró gyümölccsel tundihugi
Vadkacsa tejfölösen klerierzsi
Baszk fácán veronika74
Ízőrzők – Egervár – horvathnemagdi
Spagetti ajánló
Hamis túrós (túró nélküli) sütemény recept kovacs_zsoka
Császárspagetti bubszi
Fokhagymás spagetti veronika74
Fokhagymás-bazsalikomos spagetti recept baggesz20
Tészta szerda korall44
Spagetti kétféle hússal recept jamborlulu
Spagetti szalonnás bulac57
Húshagyókeddi harcsaszeletek veronika74
Hamis bolognai spagetti. bubszi
Hazai kínai recept jamborlulu
Pizza receptek
Füstös expressz pizza tekercs recept jamborlulu
Medvehagyma ! ibolya58
Son-go-ku pizza suzymama
Kolbászos-pizza jupiter21
Cukkinis ételek bkisseva
Hawai pizza házilag recept kovacs_zsoka
Ínyenc pizza veronika74
Pizza mufin maroka
Töltött-pizza jupiter21
Graham-Lisztes Pizza Tészta 1vargaildyko
Hamburger receptek
Házi hamburger recept jamborlulu
Hamburger pulykahússal suzymama
Hamburger buci recept boszorlany
Grillezett hamburgerpogácsa panni48
Viszlát, tartósító: mustár készítése házilag tinka1951
Csirke hamburger cajun módra bubszi
Sajtos hamburger recept kovacs_zsoka
Sajtos hamburger bubszi
Házi hamburger és hamburgerzsemle horvathnemagdi
Ma Apák Napja van! :) Vrábel Krisztina: Apák napi menü cipello
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU