Milyen alapanyagokból szeretne főzni? Írja be ide:
Legújabb receptek  Süti receptek  Szárnyas receptek  Marhából készült ételek  Sertésből készült ételek 
Halas ételek  Vad ételek  Spagetti receptek  Pizza receptek  Hamburger receptek 
Tarhonyás, zöldséges rakottas recept
Hozzávalók:

60 dkg pulykamell darálva
1 evőkanál pirospaprika
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
kakukkfű ízlés szerint
kömény őrölt, ízlés szerint
bors ízlés szerint
Knorr Delikát8 ételízesítő ízlés szerint
30 dkg vegyes zöldség vegyesen (ami éppen van, zöldborsó, karfiol, zöldbab, sárgarépa) apróra vágva
50 dkg tarhonya
12 evőkanál olaj
3,5 dl tejföl
25-30 dkg sajt trappista
2 fej vöröshagyma felkockázva
2 db fokhagymagerezd
2 dkg Rama margarin a formához

Elkészítés:

A tarhonyát kevés, körülbelül 4 evőkanál olajon alaposan megpirítjuk, majd felöntjük nagyjából kétszer annyi vízzel, sózzuk és fedő alatt puhára főzzük.
Amikor puha, lekapcsoljuk és a fedőt rajta hagyva állni hagyjuk.
Közben kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk az apróra vágott fokhagymát. Pirospaprikát szórunk rá, fűszerezzük az alapot, majd 1-2 deciliter vízzel felöntjük.
Elkeverjük benne a húst és addig keverjük, amíg a hús kifehéredik. Ezután kicsit felöntjük vízzel, éppen csak ellepje és fedő alatt készre főzzük a darált húsos pörköltet.
A trappista sajtot lereszeljük.
A zöldségeket apróra vágjuk, kevés olajon, (4 evőkanál) megfuttatjuk, majd kevés vizet öntünk alá, pici ételízesítőt szórunk rá és fedő alatt puhára pároljuk. Ha megpuhultak és még van víz rajta, akkor vagy leöntjük, vagy lefőzzük, de ügyeljünk rá, hogy ne főjenek szét a zöldségek.
Egy nagyobb jénait kikenünk margarinnal. Az aljába terítjük a tarhonya felét, amit kevés trappista sajttal elkeverünk. Erre mennek a zöldségek, majd a hús. Ráterítjük a simára kevert tejfölt, majd jöhet a tarhonya másik fele. Ezt pedig, hogy a tarhonya sütés közben ne száradjon ki, reszelt sajttal teljesen befedjük.
220 fokos sütőben sütjük, amíg a sajt szépen megpirul a tetején, 25-30 percig.
jamborlulu jamborlulu
Címkék: trappista sajtot, zöldségeket apróra, nagyobb jénait, aljába terítjük, tarhonya felét, simára kevert,

A köménymag
otthonukba. Különleges sült csirke fűszeres rizzsel Hozzávalók: 1,20 kg csirke, 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál chili por, 8 cl étolaj, 25 dkg rizs, 5 g fahéj, 3 g szegfűszeg, 3 g törött bors, 1 mokkáskanál római kömény, KNORR Delikát ételízesítő A jól megmosott és szárazra itatott csirke bőre és húsa közé, a bőrt átszúrva, néhány félbevágott, megtisztított fokhagymagerezdet helyezünk. A csirke belsejét bekenjük ételízesítővel, meghintjük chilivel és megsózzuk. ...
relisisi relisisi
A köménymag
otthonukba. Különleges sült csirke fűszeres rizzsel Hozzávalók: 1,20 kg csirke, 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál chili por, 8 cl étolaj, 25 dkg rizs, 5 g fahéj, 3 g szegfűszeg, 3 g törött bors, 1 mokkáskanál római kömény, KNORR Delikát ételízesítő A jól megmosott és szárazra itatott csirke bőre és húsa közé, a bőrt átszúrva, néhány félbevágott, megtisztított fokhagymagerezdet helyezünk. A csirke belsejét bekenjük ételízesítővel, meghintjük chilivel és ...
klementinagidro klementinagidro
A szénégető hala zöldségekkel recept
Hozzávalók: 1 csomag Knorr Carbonara spagetti alap 1 evőkanál Knorr Delikát8 ételízesítő 3 evőkanál Globus Mustár tubus 80 dkg tengeri halfilé 80 dkg vegyes zöldség 5 evőkanál olívaolaj 3 dl 2,8 % -os tej 1/2 evőkanál asztali só Elkészítés: A halfiléket kiolvasztjuk, daraboljuk, sózzuk, majd az olaj felén megsütjük. A vegyes zöldséget (ami évszaktól függően változhat, de lehet fagyasztott is) lepirítjuk forró olajon, s ...
jamborlulu jamborlulu
Ananászos csirke recept
Hozzávalók: 40 dkg csirkemell filé 1 fej vöröshagyma 3 evőkanál olaj 15 dkg ananász konzerv 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál majoranna Knorr Delikát8 ételízesítő bors só ananászlé a konzerv leve Elkészítés: A megtisztított hagymát felkockázzuk, olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott csirkehúst. Pár perc elteltével fűszerezzük, ráöntjük az ananász levét, és beletesszük a felkockázott ananászt. ...
baggesz20 baggesz20
Aszalt szilvás csirkemáj recept
Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj 10 dkg aszalt szilva 1 evőkanál tejföl 1 fej vöröshagyma 2 db fokhagymagerezd 1 evőkanál sör Knorr Delikát8 ételízesítő bors só olaj Elkészítés: A csirkemájat kissebb darabokra vágjuk. A hagymát felkockázzuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a májat és folyamatos kevergetés mellett 3 perc alatt átsütjük. Borssal ízlés szerint ízesítjük. Hozzáöntünk 2 dl vizet és lefedve ...
baggesz20 baggesz20
Babfőzelék füstölt sonkával recept
Hozzávalók: 1 db vöröshagyma 3 db fokhagymagerezd 2 evőkanál olaj 4 evőkanál liszt 40 dkg bab 1 evőkanál Knorr Delikát8 ételízesítő 1 evőkanál pirospaprika 4 db babérlevél 30 dkg füstölt sonka bors só Elkészítés: A babot feltesszzük főni a kockára vágott sonkával együtt. Beletesszük az egész vöröshagymát. Babérlevelet, ételízesítőt, és ízlés szerint még sót, borsot adunk hozzá. Olajon megdinszteljük ...
baggesz20 baggesz20
Babgulyás vörösborral recept
2 szem burgonya 1 db zeller kis darab 1 db karalábé kis darab 2 fej vöröshagyma nagy fej 4 db fokhagymagerezd paprika darált paradicsomlé ha lehet házi 2 dl vörösbor száraz só bors Knorr Delikát8 ételízesítő pirospaprika 5 dkg Rama margarin Elkészítés: A babot és az oldalast előző este beáztatjuk közös vízben. A zöldségeket megpucoljuk. A hagymát és a krumplit kockázzuk, a répát és a zöldséget karikázzuk, ...
toth_beata toth_beata
Baconba göngyölt, töltött pulykamell recept
Hozzávalók: Töltelékhez 4 db füstli 15 dkg gépsonka 15 dkg reszelt trappista sajt 1 kiskanál Knorr Delikát8 ételízesítő 1 csipet őröl fekete bors Elkészítés: A pulykamellet felszeleteljük kis darabokra, fűszerezzük. Az őzgerincformát kikenjük kevés margarinnal, kibéleljük bacon szalonnával, erre rakunk egy sor pulykamellet, erre gépsonkát, füstlit és a reszelt sajtot. Végül újra pulykamell, és a bacon szalonna kilógó végeit behajtva, betakarjuk. ...
jamborlulu jamborlulu
Süti ajánló
sütiházikó2 2012 koju
Kókusz tekercs m-irene
Vaníliás-szilvás szendvics ujjozsef
Diós szempár.. bordat
Ágifánk bubszi
Ananászos- túrós piskótatorta klara50
Sárgarépás sütemény 2. bubszi
Müzlis csokicsók bubszi
Horizont süti moncsika77
Moszkauer bubszi
Szárnyas receptek
Borjúvelővel töltött jércemell bubszi
Pácolt pulykamell rochlitzne
Károlyi saláta roston csirkecsíkokkal gizellalapu
Pálinkás csirkecomb horvathnemagdi
Csirkés rizottó a sütőből horvathnemagdi
Variációk zöldséges húsra yaskane
Majd egyszer megcsinálom sarkadykati
Csirkemájas ... bulac57
Csirke mandulával bubszi
Skanzenbe horvathnemagdi
Marhából készült ételek
Orjaleves bubszi
Ízőrzők – Egervár – horvathnemagdi
Dán húspogácsa bubszi
Pástétom marhahúsból bubszi
Hétvezér tokány bubszi
Angol saláta receptje: ujjozsef
Muszaka evavicus
Zöldséges-céklás marhaleves 1vargaildyko
matyóföldi fogddmeg gulyás ibolya58
Sváb hentes marhatokánya horvathnemagdi
Sertésből készült ételek
Bácskai töltött káposzta bubszi
Lencsefőzelék zöldfűszeres klara50
Hortobágyi aprópecsenye margoka59
vajdasági húsgombócleves ibolya58
Vadas 2 recept boszorlany
Bográcsos "Mindent bele" bubszi
Bihari töltött káposzta bubszi
Bologna tortája recept toth_beata
Receptek matkaaa
Barackos hús horvathnemagdi
Halból készült ételek
Lazac cukkinis tócsnival 1vargaildyko
Fűszeres pácolt pisztráng bubszi
Tejfölös túrós pontyszelet bubszi
Libanoni ételek kloppenburg
Süllő egészben sütve klerierzsi
Halászlé 3. bubszi
Tejfölös-gombás ponty 2. bubszi
Citromos vajkrém bubszi
Mai ebéd szekike
Céklasaláta (füstölt angolnáva bubszi
Vad ételek
Fácánmell töltött körtével bubszi
Bácskai fácán rizzsel bubszi
Lazac görögös jellegű salátáva rochlitzne
Pálinkával készült ételek, sütemények receptjei bkisseva
Vadkacsa forró gyümölccsel klerierzsi
Baszk fácán veronika74
Fácánleves bulac57
Fácánleves berántva I. bubszi
Fácán raguleves recept baggesz20
Ízőrzők –Bugyi– horvathnemagdi
Spagetti ajánló
Olívás spagetti bubszi
Csirke likőrrel recept gonda_katalin
Ananászos zelleres csirke recept jamborlulu
Spagettiomlett 1vargaildyko
Nagyapám húsos tésztája recept kovacs_zsoka
Szalonnás-sütőtökös tészta recept gonda_katalin
Vegyes Hús nélküli ételek... jaksika
Ma ez volt nálunk az ebéd..... szisszy83
Olivás, baconös spagetti recept baggesz20
4 csodarecept - 10 perc alatt! marti1951
Pizza receptek
Házi pizza recept baggesz20
Önbizalom................. .... bajuszpapi
Sugo, salsa: a sokoldalú paradicsomszósz horvathnemagdi
Pizza baratnu
Töltött pizza tundihugi
Koktélparadicsomos quiche horvathnemagdi
Pizza szósz házilag, ennél ízletesebbet éttermekben sem talá suzymama
Hamis pizza bubszi
Pizzás csiga kukoricával recept toth_beata
Kapros-túrós kiflik 1vargaildyko
Hamburger receptek
Válassza a szóját! margoka59
Nagytakarítás! - Energizáló juditmama
Hamburger baratnu
Grillezett hamburgerpogácsa veronika74
Hamburger zsemle recept baggesz20
Csirkeburger recept jamborlulu
Csirke hamburger cajun módra bubszi
Hamburger buci recept jamborlulu
Sajtburgerleves recept roanna
Csirke hamburger banb
Házi Receptek - A felhasználóink által beküldött legfinomabb receptek gyűjteménye.
© 2013 TVN.HU